18.1 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

Határozott fellépés családi erőszakkal szemben

A Ceglédi Járási Ügyészség a napokban két olyan ügyben emelt vádat, amelynek vádlottjai családtagjaikat bántalmazták. Mindkét vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Az egyik ügy vádlottja 2014 márciusában Cegléden a vele együtt élő édesanyját bántalmazta, aki szóvá tette, hogy fia berúgott. A vádlott a nehezen közlekedő, bottal járó anyját olyan erővel ütötte arcon, hogy az asszony a földre zuhant, orrcsontja tört. A férfi a földön fekvő édesanyját sorsára hagyta, egy ismerősük értesítette a mentőket.

A másik ügy vádlottja 2014 márciusában Albertirsán bántalmazta válófélben lévő feleségét. A férfi már korábban is megverte az asszonyt, amiért súlyos testi sértés bűntette miatt már van ellene folyamatban büntetőeljárás. Most azért ütötte meg az arcán és a fején a feleségét, mert az asszony észrevette, hogy a konyhaablak ki van törve, ezért félelmében kihívta a rendőröket.

A Ceglédi Rendőrkapitányág rapid módon lefolytatott nyomozásait követően a Ceglédi Járási Ügyészség 2014 áprilisában az édesanyját bántalmazó férfival szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette, a feleségét bántalmazó férfival szemben aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Ceglédi Járásbíróságon.

A bűncselekmények elkövetése után a vádlottak előzetes letartóztatásba kerültek, fogvatartottként várják a tárgyalást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...

Mikor érdemes karriert váltani?

Naponta lépsz be a munkahelyedre azzal az érzéssel, hogy...

Hatékony német tanulás online

A nyelvtanulás világa jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi...