6.1 C
Cegléd
2024. október 16. szerda
spot_img

Cegléd a középkorban

„Később visszatemették azokat a régészeti lelőhelyeket, de amikor megláttam a kormot, a füstöt ott, az agyagköveken, óriási élmény volt. Ha az ember elmegy egy kiállításra lát különböző korból származó szép tárgyakat, de maga az, amikor meglátja hogyan szedik ki a földből, milyen aprólékos munkával jutnak hozzá azokhoz a tárgyakhoz, melyek most itt például láthatók, az csodálatos dolog. Boldog vagyok hogy a Kossuth Múzeum igazgatósága, munkatársai Cegléd várossá nyilvánításának 650. évfordulója előestéjén egy ilyen csodálatos kiállítással ajándékozták meg a ceglédieket, illetve a Ceglédre látogatókat.” – mondta Földi László.

A kiállítást Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a szentendrei Ferenczy Múzeum igazgatója nyitotta meg. „Azt kell mondjuk, hogy nem csak Cegléden, de sok más településen is sok fontos tárlat nyílt meg és nyílik meg az elkövetkezendő napokban, mégis ez a 650 éves évforduló egy olyan tartalom, ami azontúl hogy lehetőséget biztosít a múzeumnak, hogy megmutassa a kincseit, lehetőséget biztosít arra, hogy idehozza azokat a Ceglédről elszármaszott tárgyakat, melyek más múzeumoknak a gyűjteményeit gazdagítják most.” – fogalmazott beszédében az egykori helyettes államtitkár, aki hozzátette: ez egyfajta számvetés és a jelennel való szembenézés is, hogy hova is jutott ez a város 650 év alatt. 

Azt is elmondta: hatalmas időszakot fednek le az agyag- és fémtárgyak, ami jól mutatja hogy Ceglédnek milyen gazdag régészeti múltja is van, talán nem csak a városnak, hanem a közvetlen környékének, hiszen Abonyból is láthatunk leleteket ezen a kiállításon. „Mégis fontos arra rámutatni, hogy amikor egy-egy város vagy térség régészeti múltját szemléljük, akkor egy kicsit az egész ország régészeti múltjából kaphatunk ízelítőt, hiszen ezek a régészeti kultúrák egészen nagy területeket fedtek le. És persze vannak olyan tárgyak, melyek egy-egy településre jellemzőek, mint a Cegléd Öregszőlőkből származó kereszt.” – hangzott el a megnyitón.

A kiállításon megtekinthető ritkaságról, az 1904-ben előkerült Árpád-kori keresztről Kálnoki-Gyöngyössy Márton úgy fogalmazott: ha a múzeumnak egy vezértárgyat kéne választania egy várostörténeti monográfiához, annak is a középkori fejezetéhez, valószínűleg ezt a keresztet kellene választania, hiszen ez valóban annyira egyedi és jellegzetes tárgy, ami valóban Ceglédre jellemző és erre büszkék lehetnek a ceglédiek, hogy ami a Nemzeti Múzeum gyűjteményében van, innen származik: hiszen az egy nagyon kiemelkedő jelentőségű tárgy. 

Az őskortól a középkorig, a használati eszközöktől a temetkezési szokásokig követhető a kiállításban a ceglédi várostörténet sok fontos részlete. Látható benne az 1364. május 8-án kiadott, a város lakói számára vámmentességet adományozó oklevél másolata is, melynek eredetijét a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik. A kiállítás augusztus végéig várja az érdeklődőket.

FOTÓK az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd “reménységei”

Az immár hagyományosan megrendezett Reménységek Kupáján 4 játékossal szerepelt...

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...