16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Közgázosok a Corvinus versenyén

Április 10-én a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Elendé csapata (Farkas Norbert, Tajcs László és Keliger Dániel, valamint felkészítő tanáruk, Kalotai Attiláné) nagy fába vágta a fejszéjét. Elindult a Corvinus által megrendezett K-kari napok verseny döntőjén.

A végső összecsapást négy előzetes feladat előzte meg, ebből kettő teszt jellegű, lexikális tudást számon kérő, kettő inkább kreativitást igénylő feladat volt, mint versírás gazdasági fogalmakkal, képrejtvények, vagy lelkesítő videó készítése a főiskolások számára.

A kezdeti nehézségek után az egyetem hatalmas épület-komplexumában végül rátaláltunk a verseny döntőjének helyszínére. A feladat abból állt, hogy másfél óra alatt készítsünk összefoglalót álmaink vállalkozásáról, majd öt perc alatt prezentáljuk azt a közönség felé. A prezentálás alatt a négytagú zsűri figyelembe vette, hogy a vállalkozás mennyire lenne életképes a valóságban, lenne-e jövője, milyen fejlődési lehetősége lenne az üzletnek, valamint a csapat mindezt hogyan adja elő.

Kezdetét vette hát a hajsza, a klikkelések, böngészés, tervezés, mindezt idegtépő sebességben, – adrenalinból nem volt hiány. Közben, ha bármilyen szakmai vagy technikai kérdés merült fel, készséggel segítettek.

Miután elkészült a mű, nem volt más hátra, mint előre, elő is kellett adni azt a prezentációt. Mindenki előadta a kieszelt ötleteit. Volt lézerpaintball, menzaszállítás, kézzel készített egzotikus csokoládéüzem, bob-pálya, internetes autókölcsönző, s mi szem-szájnak ingere. Csapatunk egy egyszerű, fiatalközpontú, szendvicseket értékesítő büfé ötletével lépett fel. A zsűrit a kezdeti idegenkedés után megnyerte az alapos átgondolás, a valósághűség, valamint a fiatalos, lendületes, igényes előadás, melyet második hellyel jutalmazott. Mi pedig a „jó kis verseny volt”-élménnyel és sok-sok tapasztalattal távoztunk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...