20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Cegléd idén is virágba borul

Cegléd Város Önkormányzata több éves hagyományt folytatva idén is meghirdette Környezetszépítési és Környezetvédelmi Programját, amelynek ez évben is része a „Szebb, virágosabb Ceglédért” pályázati kiírás. 

Akik jelentkeztek a mozgalomba – családi, társasházi, intézményi és lakásszövetkezeti kategóriában – virágpalántákat igényelhettek a várostól, melynek kiosztására május 16-án, a Várvag Kft. kőrösi úti telephelyén került sor. Az érkezőket Földi László polgármester köszöntötte, aki maga is részt vett Kovács József főkertésszel a virágok kiosztásában. Hatodik alkalommal hirdették meg a „Szebb, virágosabb Ceglédért” versenyt, amelyre idén 90 családi-, 26 társasház és 25 intézmény jelentkezett – tájékoztat Kovács József főkertész.

Akik beneveztek ebbe a mozgalomba, azokat várták a virágosztásra és nem véletlenül a fagyosszentek közvetlen környékén, figyelve arra, hogy a későbbiekben a növények ne legyenek kitéve a május végi hidegnek. Ez évben egynyári palántából 5500 darabot osztottak szét, de balkon futónövényekből is mintegy 600 darabra volt igény.

FOTÓK az eseményről Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...