17.8 C
Cegléd
2025. április 25. péntek
spot_img

Dózsáról semmi sem igaz

Május 23-án lesz ötszáz éve, hogy kitört a Dózsa-féle parasztfelkelés. Ezen a napon a parasztok vére folyt Apátfalvánál, másnap Nagylaknál a bosszú által utolért nagyuraké. A csanádi püspökön kezdve nagyon nagy urakat húztak karóba, s a következő két hónapban, Dózsa július 20-i hírhedten kegyetlen kivégzéséig bőven ömlött a vér.
Lényegében semmi sem igaz abból, ami Dózsával és a parasztfelkeléssel kapcsolatban köztudomású, amit az iskolában tanítottak nekünk, amit Dózsa ideologikus fölhasználása során az elmúlt kétszáz évben a fejekbe ültettek.  – vezeti be írását a ceglédi szállal is rendelkező történelmi epizódról a Népszabadság Online. Az évfordulós írás megkérdőjelezi Dózsa ceglédi beszédének a mítoszát, melynek követelése – eddig úgy tudtuk – a nemesi előjogok eltörlése volt. A „ceglédi kiáltvány” szövegéből azonban inkább az vonható le, hogy Dózsáék nemesi szabadságot, előjogokat akartak. Nem akartak például adót fizetni. A „ceglédi kiáltvány” szövege alapján, feltételezhető, hogy a székely szabadságért harcoltak, de hogy erről Dózsán kívül ki tudott valamit, azt nehéz megmondani.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...

A természet szuperélelmiszerei az egészséges életmódért

A modern táplálkozástudomány egyik legizgalmasabb területe a szuperélelmiszerek világa....

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...