18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Szellő Imre profi lesz

Bár szakportálok már megszellőztették, most vált hivatalossá: az amatőrként világbajnoki ezüst-, Európa-bajnoki bronzérmes és olimpiai ötödik helyezett Szellő Imre ceglédi ökölvívó a profik táborát erősíti tovább, ráadásul a Rácz Félix fémjelezte Ferobox Event csapatában. A cirkálósúlyú ökölvívó az elmúlt négy évben Olaszországban a félprofik táborát erősítette. „Sok menedzsert ismertem ott meg – kezdte Szellő Imre.- Szerették volna, ha profinak állok. Rácz Félix tudomást szerzett erről és megkeresett, hogy mi lenne, ha inkább Magyarországon maradnék, magyar csapatnál. Őszinte leszek: nagyon tetszett az érvelése.”

A 30 éves bokszoló eredményeit napestig lehetne sorolni, 17 éves sikeres amatőr pályafutás áll mögötte.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy 2000-ben a budapesti junior vébén 17 évesen lettem ezüstérmes. Természetesen a pekingi olimpiai ötödik hely is a szívem csücske, egy évvel később pedig az Európai Uniós bajnokságon úgy lettem aranyérmes, hogy az elődöntőben az olimpiai ezüstérmest vertem meg. A 2011-es felnőtt Eb-bronzérmemet sem fogom soha elfelejteni és azt sem, hogy két éve olasz alakulatommal csapatvilágbajnokok lettünk. – számolt be Szellő a monokli.com-nak.”

Szellő célja, hogy „feszítettebb tempóval, egy jól felépített menedzseléssel egy, másfél év alatt eljuthatok egy nemzetközi bajnoki címhez és onnan meglátjuk merre tovább.”  Ezt alátámasztotta a Ferobox társtulajdonosa, Bertók Róbert is. „Iminél az első lépcsőfokot rögtön átugorjuk, és hat menettel kezdünk, majd kicsivel később nyolcra emeljük a „tétet”. A célunk az, hogy lehetőség szerint olyan ellenfeleket hozzunk, akik szakmai kihívást jelentenek számára. Jó pár évre visszatekintve Imre az egyik legnagyobb tehetség, aki itthon a profikhoz igazol. Szerintünk óriási közönség kedvenc válhat belőle a látványos stílusának és ütőerejének köszönhetően. – tette hozzá Bertók.

Szellő debütálására nem kell már sokat várni a profik világában, mint a Ceglédi Panorámának elárulta június 6-án Szentesen kerül sor első mérkőzésére, de az ellenfél személye még nem biztos, jelenleg több külföldi ökölvívóval folynak tárgyalások. A bokszoló hozzátette: tervben van októberre egy ceglédi mérkőzés szervezése is, „de még sok a kérdőjel”.

Forrás: monokli.com

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...