6.1 C
Cegléd
2024. október 16. szerda
spot_img

Mire elég három óra?

Beszélgettünk másokkal is, akik hasonló cipőben járnak. Egy másik hölgy is mesélte, hogy ő is messziről jön. Eleinte örült a drága kezelésnek, őt az unokája hozta el, aki szabadságot vett ki arra a napra, hogy majd addig ő is bent lesz a fürdőben. De neki is kint a fürdő előtt kellett eltölteni egy óra hosszát, mert a kezelés 4 órás, a kísérőnek a jegy pedig csak 3 óra hosszára szól. 

Miért nem lehet 4 órás jegyet venni, hogy azok is be tudjanak menni a fürdőbe, akiknek a hozzátartozójuk kezelésen van? Ez a fürdőnek bevétel lenne, mert így járhatnának ketten. De így a kísérők be se mennek, vagy az sem fog a fürdőben menni, akinek a kezelés kellene, mert nem mindenki tud eljutni egyedül, főleg vidékről. 

Beszéltünk, olyan házaspárral is, akik elhozták az unokáikat, hogy a gyerekek is egy kicsit fürödjenek, míg ők gyógyulnak. De a 3 órás jegy miatt a gyerekekkel előbb ki kellett jönni, már 2 óra után, hogy szárítkozzanak, törölközzenek stb. Emiatt a kezelések is elmaradtak.

Kérdésünk:

– Mi értelme van a 3 órás jegynek? Ez nagyon rövid idő. Arra nem gondolnak, hogy ráadásul télen még több idő megy el az öltözködéssel, hajszárítással? 

– Miért nem gondolnak arra, hogy a hozzátartozók is elkísérhessék a kezelésre járókat?

– Miért nem lehet fél napos jegyet venni délelőtt? (A reggel 9-től este 7-ig tartó nyitvatartásnak nem 4 óra hossza a fele. Akkor mitől fél napos 16 óra utáni jegy?  Amikor fél hétkor már itt is ki kell jönni a medencéből, tehát ez is csak 3,5 órás fürdőzést jelent.)

Rettenetesen rossz ez az üzletpolitika. El kellene menni más városokba szétnézni, milyen kedvezményeket tudnak biztosítani. 3 órás jegyről nem is hallottak. Jó lenne, ha átgondolnák a kezelésre menők helyzetét és gondoljanak arra, hogy sokan azért nem veszik igénybe, mert a hozzátartozó nem tud bent lenni 4 óra hosszáig. Pedig van olyan beteg, akinek esetleg segíteni kellene járni, vagy öltözni. Várjuk a sokakat érintő kérdésben a logikus magyarázatot e kiadvány hasábjain.

Üdvözlettel: Név és cím a szerkesztőségben


VÁLASZ

Tisztelt Vendégünk! Először is köszönjük, hogy észrevételével segíti munkánkat! Nagy örömünkre szolgál, hogy számos pihenésre, kikapcsolódásra vágyó és gyógykezelésre érkező vendéget fogadhatunk minden évben. Szakmai személyzetünk magas színvonalon nyújt kezeléseket, melyről rendszeresen pozitív visszajelzést kapunk. Törekszünk arra, hogy a kezeléseket jól szervezetten, minél hatékonyabban tudjuk biztosítani a gyógyulásra vágyó betegeknek. 

A jegytípusaink kialakításakor figyelembe vesszük a vendégek visszajelzéseit, igényeit illetve alapos versenytárs, szakmai és gazdasági elemzés előzi meg a folyamatot. Ez történt a 3 órás jegy kialakításakor is. Sokan jelezték, hogy szükségük lenne egy 2-3 órás zónajegyre, mely a nyitva tartási idő alatt bármikor igénybe vehető. Az új jegytípus számunkra is meglepő sikert aratott, több vendégünk kifejezte köszönetét a lehetőségért. Sok fürdőben a zónajegy kialakításakor a délutáni időszakokra koncentrálnak, nálunk azonban a főszezon kivételével egész nap igénybe vehető ez a fajta lehetőség. Nagyon sok fürdő csak napi jegyet árul és a legtöbb helyen a kedvezmények lehetőségét is csökkentik. Célunk, hogy vendégeink igényeit maximálisan kielégítsük, ezért arra is lehetőséget biztosítunk, hogy a 3 órás belépő meghosszabbítható legyen. Minden megkezdett 30 perc után 200 Ft pótdíj ellenében tovább élvezhetik fürdőnk szolgáltatásait, melyet távozáskor elegendő kifizetni. Árképzésünk során természetesen figyelmet fordítottunk arra, hogy a felszámított pótdíj és a 3 órás alapjegy összára semmiképp se haladja meg a napi jegy árát. 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy május 24-től a szezon kezdetével, a beléptető rendszer sajátosságai miatt a 3 órás belépők megszűnnek és a 16 óra utáni zónajegy lép érvénybe. Ahogy nevében is szerepel, nem félnapos jegyről van szó, hanem 16 óra utáni, délutáni fürdőzési lehetőségről.

A népszerűségére való tekintettel, a főszezont követően, a 3 órás belépő ősztől újra igénybe vehető lesz. A főszezonban a szabadtéri strand is megnyitja kapuit, mellyel színesebb szolgáltatást tudunk nyújtani a pihenni és gyógyulni vágyóknak. Június 14-től pedig Csúszdaparkunk is várja a hozzánk érkezőket. 

Fürdőnk célja, hogy vendégeink elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal, valamint azok színvonalával, ezért különösen köszönjük, hogy észrevételével megtisztelt minket! Bízunk abban, hogy hamarosan újra ellátogat hozzánk és a jövőben elégedett vendégeink között tisztelhetjük Önt!

Üdvözlettel: Tótin Lóránt ügyvezető

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd “reménységei”

Az immár hagyományosan megrendezett Reménységek Kupáján 4 játékossal szerepelt...

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...