35 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

NB II-ben folytatjuk

Az összevont leány korosztályban indultak lányaink az Újonc Országos Asztalitenisz Bajnokságon Szekszárdon. Kecskeméti Cintia a selejtező során 3 fős csoportjában első mérkőzését simán 3:0 arányban nyerte míg a másodikat 0:1 es játszma és 2:7-es poén állásról megfordította majd a döntő játszmában kiválló játékkal legyőzte a csoport kiemeltet aki jóval előrébb volt a ranglistán.

A főtáblán is nyert egy játszmát és ha kicsivel is labda biztosabb az induló ütéseknél a 4. játszmában, akár döntő szett is lehetett volna a hazai publikum támogatását élvező szekszárdi lány ellenében.

Vasárnap a fiúk következtek. Ócsai Máté az elődöntőig simán vette az akadályt, itt is minden rendben volt 2:0 volt neki amikor is engedte KSI-is ellenfelét feljönni.Végül a döntő játszmában sikerült győzni.

Érdekesen alakult a döntő amit- mint általában a korosztályos versenyeken eddig most is- a pécsi Hőgye Gábor ellen vívott.Máté 10:3-as hátrányból kiegyenlített, majd elvesztette az első játszmát. Ezután viszont 3-at is nyert az utolsót 14-12-re így ő az Országos Magyar Bajnok 2014-ben.

Győzelme azért is nagy dolog hiszen hét közben betegséggel küzdött és kondíciója nem volt 100 %-os.

Az összevont kategóriában  Szabó Márk megnyerte a csoport összes mérkőzését és így feljutott a főtáblára.Máté ment gy fordulót a főtáblán és idősebb nyírbátori ellenféltől kapott ki.

Lány eredményekSzombat leány U13 – legjobb 32 közé jutott Kecskeméti Cintia (Szuperinfó-CVSE)

Fiúk eredményei:

U11  1. Ócsai Máté (Szuperinfó-CVSE) 

U13 16 közé került Ócsai Máté

       32 között volt Szabó Márk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...