20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

A Szeleczkiék

– És Te, Ádám?

– Idén megkaptam a diplomámat közgazdász informatika szakon, dolgozom, de a zenéhez és a színpadhoz sem lettem hűtlen.  Azonban amire a legbüszkébb vagyok, az a csapatom. – ahogy ezt említi ragyogni kezd az arca.

– Milyen csapatról van szó?

– 2011-ben alapítottam az Ifjúsági Musical Színpadot, akikkel már számos darabot bemutathattunk 3 év során. A tagok rendkívül tehetségesek, és nagyon szeretek velük lenni. A próbák során elmondom azt, hogy mit szeretnék látni, mit gondolok egy-egy jelenetnél körvonalakban, és együtt alkotjuk meg az egész darabot. Létszámunk folyamatosan nőtt az első darabunk óta. A mai próbán is két új embernek kellett betanítanunk pár elemet a Vive La France!-ból. 

– Miről szól ez a darab?

– Victor Hugo Nyomorultak című regénye alapján készült musical, amit június 6-án 19 órakor bemutatunk Cegléden is. Sok tehetséges szereplővel, akik közül Molnár Dettit, Czeróczki Mórt már sokszor láthatták a ceglédi színpadon. Melléjük sorakoznak fel a nagykőrösi tehetségek: Cselóczki Bence, Márkus Petra, Szabó Léna, Palotai Renáta, Cselóczki Bogi, Ivanics Mátyás, Szojka Alexa, Csernus Kristóf, Bacsó Jennifer Nikoletta, Cselóczki Mátyás, Csengődi Dóra, Száraz Rita, Fokti Regina, Fejér Evelin, Czinege Csilla, Mihályi Adrienn, Tallosi Dániel, Palotai Péter, és természetesen Dávid és én várjuk az érdeklődőket. Az évek során már hozzászoktam, hogy sok ember előtt állok színpadra, de most nagyon izgulok, mert Cegléden ez lesz az első előadásunk a csapattal. 

Nézem a két fiút: kedvesek, okosak és tehetségesek. Június 6-án mindnyájan megbizonyosodhatunk róla, hogy nemcsak zenészként, énekesként, de a színház világában is ott a helyük.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...