6.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

„Felépült végül a házunk…”

A Budai úti Általános iskola 3. osztályában egyedi tanterv szerint folyik az oktató-nevelő munka. Ez a program nagy hangsúlyt fektet a képességek fejlesztésére, az oktatási tartalom megtapasztalására és átélésére. Ilyen alapelvek alapján került sor a „házépítés korszakra”, melyet megelőzött a „mesterségek”, „mérések” korszaka.

– Azt az egyetemes utat jártuk be, ahogyan az emberiség megtanult mérni mindent a környezetében és megtanult magáról gondoskodni. Megtapasztaltuk a tervezés, munkaszervezés, együttműködés, önismeret, egymás gondolatainak megismerésé és tiszteletét, az egész munkafolyamat átélését. Minderről jegyzeteket és rajzokat készítettünk. – enged betekintést a kezdeményezésbe Csomor Emese szervező tanárnő. – A házat olyan anyagokból kell építeni, ami a természetben rendelkezésünkre áll. Formája kör, mint az ősi, kozmikus forma.

A gyerekek és a tanító néni két apuka segítségével egy 4 m átmérőjű kört kiástak 50 cm mélységben, hogy mindannyian elférjenek, majd az oldalát szalmabálákból felrakták és kupolaszerkezettel zárták az ég felől. A ház köré virágokat ültettek, mert a szépség ugyanolyan fontos, mint a hasznosság. – A tapasztalati úton szerzett ismeret mélyre megy, konzerválódik és morális tartást ad a felnövekvő nemzedéknek.” – folytatja a tanárnő. – Öröm volt nézni, hogy a többi Budai úti kisiskolással együtt a 3. osztály birtokba vette birodalmát.

FOTÓK az „építkezésről” itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...