8.2 C
Cegléd
2026. november 6. péntek
spot_img

A bevétel felét az osztály kapja

Hagyományosan a tanév utolsó napjaiban tartanak a Táncsics Mihály Általános Iskolában hulladékgyűjtést. Idén június 10-én járták a diákok csoportosan a várost papírt, kartont, pet-palackot, fém üdítősdobozt gyűjtve. A lelkes tanulók több mint 22.730 kiló papírt, 200 kiló pet-palackot és 11 kg fém üdítős és sörösdobozt gyűjtöttek össze.

– Idén több új kezdeményezésünk is volt – számolt be lapunknak Bathó Zoltán tanár, a diákönkormányzat vezetője – gyűjtöttünk elektronikus hulladékot, ruhaneműt a nagycsaládosoknak és kupakokat a Németh Márk West-szindrómás kisfiú gyógykezelésére. Minden hulladékfajta szépen gyűlt idén is, tavaly ugyanis bevezettük azt az újítást, hogy a hulladékokból származó bevétel felét a gyűjtő osztály visszakapja. Ebből programokat, kirándulásokat finanszírozhatnak az osztályok. – mondta el az iskolai hulladékgyűjtés felelőse, majd hozzátette: valószínűleg ez volt az utolsó papírgyűjtés, ugyanis a jelenlegi állás szerint, 2015. január 1-től elveszik az oktatási intézményektől ezt a lehetőséget és nem lehet majd papírt gyűjteni.

Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...