10.6 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

Új Sport és Szabadidőközpont Csemőben

Ünnepélyes keretek közt adták át Csemőben a nemrégiben elkészült Sport és Szabadidőközpontot június 7-én. Az egykori tüzép telephelyén felépült komplexumban füves- és műfüves pályák, a kézilabda és kosárlabda űzésére is alkalmas terület, valamint az extrém sportolásra kiválóan alkalmas skate park az átadót követően megnyílt a lakosság előtt is, amivel kapcsolatban a község polgármestere úgy fogalmazott: ez egy régi vágy a csemőiek életében.

„2012-ben a képviselő testület úgy döntött, miután lehetőségünk nyílt pályázat beadására a Leader programhoz, hogy megépíti ezt az itt lévő szabadidő- és sportközpontot. Így megfelelő szakemberekkel vettük magunkat körül, megfelelő tervezőket kerestünk és hozzákezdtünk a munkához. A 2012-ben benyújtott pályázatunk nettó 39 millió forintot nyert. Ebből nettó 35 milliót forintot lehetett fordítani a pályaépítésre.” – mondta Bartha Alajosné, aki elmondta azt is, hogy követelmény volt öt sportág megvalósítása a területen. 

Az ünnepségen jelen volt dr. Jakabháziné dr. Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Monspart Sarolta tájfutó világbajnok és Szűcs Lajos háromszoros magyar válogatott labdarúgókapus, jelenleg a Lombard Pápa játékosa is, akik mindannyian a sport szerepének fontosságáról szóltak pár szóban a megjelentekhez. A térség országgyűlési képviselője, Földi László úgy fogalmazott: használják a sportlétesítményt, hiszen az a csemőieknek épült. A rendezvény egyik fővédnökeként dr. Leitner József tanszékvezető egyetemi docens, mesteredző arról szólt, hogy a sportközpont a lakossági sportot és az ott élők érdekeit fogja szolgálni.

Az ünnepélyes átadót követően kezdetét vette a Sportnap, ahol a csemői sportsikereket bemutató tablók, a gazdag serleggyűjtemény és a különböző sportágakat népszerűsítő bemutatók megtekintése mellett a szervezők több sportágban lehetővé tették az aktív sportolást is.

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...