15.1 C
Cegléd
2024. október 6. vasárnap
spot_img

Várakozáson felüli a látogatók száma

A kánikulával beindult Cegléden is a fürdőszezon. A Budai úti termálfürdő külső strandrésze május harmadik hétvégéjén nyitott, és eddig – a tavalyi látogatottsággal összevetve is – várakozáson felüli a látogatók száma. A csúszdapark június 12-én, holnap nyit ki, de már ma is ezer ceglédi iskolás volt a vendége. 

– Az elmúlt hét végén kaptunk kérdéseket, miért nem nyitott ki a pünkösdi hosszú hétvégére az Aquapark. – tájékoztatta lapunkat Tótin Lóránt ügyvezető. – Az eredeti nyitási időpont évek óta az iskola végével esik egybe, idén is június 14-e volt, ezt hoztuk előre néhány nappal, így már 12-től várjuk a vendégeket. A csúszdapark nyitása több hónapos felkészülést vesz igénybe, márciusban azonban még nem tudható, milyen időjárás lesz majd májusban, júniusban. Emellett a aquapark fenntartása sem olcsó mulatság, így nem kockáztattunk, maradtunk a jól bevált gyakorlatnál. 

Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy a kempingben is látványosan nő a forgalom. A tavalyihoz képest 25 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. Ehhez a visszatérő vendégek mellett az is hozzájárul, hogy az osztálykirándulásoknak is népszerű szálláshelye lett a kemping, különösen mióta együttműködési megállapodást kötöttek a diákok körében különösen népszerű kalandparkkal.

FOTÓK a református iskola aquaparkbeli látogatásáról itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....