7.2 C
Cegléd
2025. március 23. vasárnap
spot_img

Remek utánpótlás bajnoki év

Az U-17-es csapat Kurucsai Milán edző vezetésével hullámzó teljesítményt produkálva a bajnokság 7. helyén végzett. A csapatban több tehetséges fiatal bontogatja szárnyait, akik jövőre már az U-21-ben mutathatják meg mire képesek.

Az U-15-ös csapat Farkas János edző irányítása mellett szintén öregbítette a Ceglédi Vasutas nevét. Az NB II utánpótlás bajnokság Közép-keleti csoportjában 3. helyen végeztek. A bajnokság indulása előtt ebben a korosztályban létszámgondokkal küzdöttünk. Tápiószentmártonból érkezett hét játékos és Szolnokról egy kapus, ennek köszönhetően összejött a 15 fős keret, amely végigjátszotta a bajnokságot. Ahogy teltek a hetek, hónapok az edző ütőképes csapatot kovácsolt a fiúkból, amire a legnagyobb bizonyíték a bronzérem.

Az U-14-es csapat Széchenyi Márton edző kezei alatt formálódott és lépett előrébb csapatszinten. Az edző szavait idézve „rész-sikerekben gazdag, viszontagságos szezon volt az idei”. A bajnokságban a 6. helyen végeztek a fiúk. A csapatból egy játékos, Kovács Bence eljutott a megyei válogatott edzőtáboráig. A játékosok többségében megfogalmazódtak futballal kapcsolatos célok a jövőt illetően, ami reménykeltő a ceglédi labdarúgás jövőjére tekintve.

A sporttelepen bekövetkezett változások már most éreztetik hatásukat. A tavaszi felkészülést kiváló minőségű, műfüves pályán tudta elvégezni négy csapatunk és ez meg is látszott a tavaszi teljesítményen. Szakmai oldalról megközelítve minden korcsoportban megfelelő képesítéssel és ceglédi kötödésnek köszönhetően megfelelő elhivatottsággal végezték munkájukat az edzők.

A bajnoki szezon zárásaként 2014. június 21-én évzáró juniálist rendezünk a Malomtó széli sportpályán, ahol a labdarúgók és szakemberek mellett jelen lesznek az egész évben nélkülözhetetlen szülők is. Remélhetőleg egy jól sikerült családi nap keretében tudjuk megjutalmazni a korcsoportok legjobban teljesítő játékosait. A két dobogós csapat játékosai számára pedig itt adjuk át az érmeket.

Szabó Attila – technikai vezető    

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Közadakozás a labdázókért

A mai testületi ülésen dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő...

Cegléd a 8 között

A Női NB I. A bajnokság 22. fordulójában a...

Madárinfluenza Törtelen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága által megküldött...

Vonatról követték, majd kirabolták – gyorsan elfogták őket

Március 15-én egy nő a Nyugati pályaudvarról tartott Ceglédre...

Lecsaptak a „kristályt” áruló ceglédi nőre a rendőrök

Egy ceglédi nő 2024 elején kezdte árusítani a „kristály”...