9.6 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Régi ceglédi emléktáblákról

 

A Kossuth-emléktábla 1931 óta látható a Kossuth téren. Pontosan azon a helyen van, ahol Kossuth Lajos állt 1848. szeptember 24-én, aki beszédével máig élő hagyományt örökített a városra. A díszes emléktábla látványnak is szép. Két ceglédi mesternek, Kéry Ferencnek és Hornyák Gyulának a munkája, akiknek keze nyomát még számos emlékmű őrzi a városban.

Két ceglédi tanító, Alexy Lajos és Mészáros János neve a régi diákok révén 1934-ben került fel az egykori evangélikus iskola táblájára. A mai Népkör utca 1. számú épületben szép dicséret is olvasható a két pedagógusról. „Bölcsességgel, szeretettel, nemes életük példaadásával, eszményi egyetértésben oktattak és neveltek nemzedékeket.” – olvasható a hű tanítványok márványba rótt hálája a falon. A táblát Keviczky Hugó tervezte, aki igazán ünnepélyes külsőbe öltöztette a tanítókról szóló mondanivalóját.

Dobos János mérnöknek először 1938-ban emeltek emléktáblát. Szülőházának falán, a mai Bezerédi utca 7. számú épületen az érdemeit is felsorolták a megemlékezők. „Cegléd rt. városnak a kiegyezés utáni első főpolgármestere. A ceglédi Kossuth Gimnázium megalapítója. A város jótevője. A törhetetlen igaz hazafi.” – ezeket a sorokat Cegléd megyei város hálás közönsége nevében rótták az emléktáblára. Dobos mérnöknek egyébként a Ceglédi Pantheonban is állítottak egy emléktáblát 1994-ben és a neve olvasható a gimnázium előcsarnokában az alapítók között is, az Öregtemetőben lévő sírja fölött pedig egy róla mintázott szobor őrzi az emlékét.

Raffay Sándor szülőháza is áll még: oda, az Árpád utca 2. számú épületen 1939-ben helyezték el a megemlékezés szövegét. Rávésték az egykori püspök jelmondatát is: Scientiam et vitam pro patria! Tudásommal és életemmel hazámért! – ezt jelenti a latin nyelvű szöveg. Ő egyébként egyike volta a város régi díszpolgárainak.

A ceglédi evangélikus egyház kiemelkedő egyénisége volt Török József is. Az ő emlékezetét 1941 óta őrzi tábla az evangélikus templom előcsarnokában. Török József 39 évig hűségesen pásztorolta ceglédi híveit: ezt köszönték meg neki az emléktábla felavatásával.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...