7.1 C
Cegléd
2026. október 15. csütörtök
spot_img

Mindent vittek, ami mozdítható volt

A bejelentést követően a ceglédi rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és az ismeretlen tettesek felkutatását, melynek során az egyik ceglédi utcában egy motorkerékpárt toló férfira lettek figyelmesek, aki a rendőröket észlelve eldobta a járművet és futni kezdett. A járőrök rövid időn belül elfogták K. Attilát, majd H. Norbertet, akik a lopott motort tolták.
A két férfit a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A beszerzett adatok alapján a nyomozók megjelentek H. Nándor lakásán, ahol a házkutatás során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított tárgyakat, így a sértettek kára megtérült. A 36 éves férfit a rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozóhatóság mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vette, az illetékes bíróság 2014. június 25-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat. A gyanúsítottak ellen a további eljárást- fogvatartásuk mellett- a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

A Ceglédi Rendőrkapitányság arról is tájékoztat, hogy az Ugyeri városrészen az elmúlt időszakban 6 személy fogtak el a rendőrök különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A gyanúsítottak közül öten előzetes letartóztatásba kerültek, míg 1 személy jelenleg bűnügyi őrizetben van.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...