21.1 C
Cegléd
2026. július 5. vasárnap
spot_img

Abonyi testépítő siker

Az abonyi Borosné Bucsi Krisztina (képünkön középen) második helyet szerzett június 27-én a Tatabányán megrendezett Országos Natural Testépítő versenyen, a Nemzetközi versenyen pedig 4. helyet szerzett. Mindkét helyen open, vagyis nyílt kategóriában indult, ahol nem számít a testmagasság, a testsúly, és a kor sem. Krisztina volt a legidősebb a mezőnyben. A sportolót a felkészülésben a szintén abonyi Mészáros Ferenc segíti, aki tavaly a görögországi Világbajnokságon második lett.

– Erre a versenyre konkrétan fél évet készültem. Három hónap szólt a tömegnövelésről, kettő a szálkásításról, diétázni kellett, fehérjedús étrendem volt. Ez Natural kategória, tehát mesterséges szerek kizárva! Igaz, sajnos nem igazán lehet kimutatni ma már az úgynevezett csodaszereket, tehát a dopping esélye nagy. Így nem is tesztek vannak már, hanem hazugságvizsgálatot végeznek a versenyzőkön. Hetente 4-szer 1,5 órát edzek, azaz összesen hatot. 47 éves vagyok, de bírom. – számolt be a Miabonyunk.hu-nak.

A cikk teljes terjedelmében a Miabonyunk.hu olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...