12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

Csúf és életveszélyes

A Déli úton az Mizsei úti kereszteződéshez közel található a régi református iskola egykori szolgálati lakása, mely évek óta elhanyagoltan áll és mára életveszélyessé vált – ezzel kereste meg lapunkat néhány napja K. István ceglédi lakos. A romok alapján legalább száz évesnek tűnő házat – olvasónk úgy tudja – egy helyi vállalkozó kezdte el felújítani, hogy éttermet csináljon belőle, de talán a válság miatt a felújítás félbemaradt. 

– Az elgazosodott rom látványnak sem igazán vonzó, de mivel gyalogosforgalom halad át közvetlenül az épület előtt, még balesetveszélyes is. Pusztán az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem éppen egy járókelőre dőlt az a deszkalap, amely most a járdán éktelenkedik. Így “csak” kerülgetnie kell az arra vetődőnek a hatalmas deszkalapot, amelyből rozsdás szögek állnak ki. A másik nehéz zárólap még áll, de ha az előzőhöz hasonlóan instabil, nem beszélve a falról, falból potyogó téglákról. Nem kellene megvárni míg a bizonytalan sorsú épület “áldozatokat” szed, illendő lenne rendbetenni.

FOTÓK a helyszínről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....