20 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

„Könnyű beilleszkedni, ha várják az embert”

Három kicsi gyermekünk eddig egy ormánsági (dél-baranyai) aprófaluban nevelkedett. A legnagyobb meglepetés számunkra az, hogy milyen sokat számít, hogy ceglédi barátaink hozzájuk hasonló korú gyerekeivel tudnak együtt lenni, játszani. Itt nagyobb a társaság. 

– Milyen változások történtek munkássága nyomán a gyülekezetben? 

– Azt mondják, egy új helyen a jól, de a rosszul működő dolgokat is egy évig meg kell hagyni, hogy igazán megláthassuk az értelmüket. Örömmel vettem át a gyülekezet jól bevált alkalmait. Talán egy dologban kezdtünk újat: szeretünk megismerni más gyülekezeteket is. Ha valamilyen esemény van a Dél-Pesti Egyházmegyében – legyen az lelkészbeiktatás, alapkőletétel vagy bármi – azon a felszegiekkel ott vagyunk. 

A gyülekezet missziójával kapcsolatban a konzervatív álláspontot képviselem: ha erős a gyülekezet közössége, hite, belső ereje, akkor válik vonzóvá mások számára. Ezért egyelőre a meglévő alkalmakat és közösségeket szeretném megújítani, hitünket és reménységünket elmélyíteni. De mindenkit szeretettel várunk közösségünkbe, nem tudjuk és nem akarjuk magunkban tartani a Jézusban való hit örömét.

– Milyen tervek, célok vannak a jövőre nézve, mit szeretne elérni?

– Szeretek tervezgetni és aztán módszeresen, következetesen elérni a kitűzött célt. De vigyázni kell, mert a gyülekezet élete nem majd lesz jó, hanem itt és most, vasárnapról vasárnapra kell közösségben lennünk, hinnünk, és elfogadni a fentről jövő ajándékokat. Ma kell békességben lenni, és öröm a felszegiekkel együtt ezt napról-napra átélni. Jó lenne ezt a békességet – ami nem mindig mosolygást meg bazsalygást, hanem a nehézségekben tartást jelent – nem elveszíteni.

Nagy cél az is, hogy megmaradjon és erősödjön a testvéri szeretet a nagytemplomi és az újvárosi reformátusokkal, de ugyanúgy a katolikusokkal és az evangélikusokkal, a baptistákkal és a pünkösdistákkal, azaz a ceglédi keresztyénekkel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...