12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

„Kiemelt” státuszú Vodefone üzlet nyílt

Hivatalosan is megnyitották július 11-én a Vodafone új üzletét a Kossuth Ferenc utca és a Múzeum utca sarkán lévő volt ruházati áruház helyén. Az üzlet nem csak design-jában újult meg, de szolgáltatásaiban is megfelel a megváltozott fogyasztói igényeknek. A felújított épületben további két üzlet részére alakítottak ki helyet.

A tulajdonos Takács Zsolt az ünnepségen elmondta, a GSM Takács Kft. 2007-ben nyitotta meg ceglédi üzletét, most a magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás érdekében átalakították az arculatot, „kiemelt” státuszú üzletet hoztak létre nagyobb ügyfélkiszolgáló térrel. – Az új interaktív üzlet már néhány hete megnyitott, és az ügyfelek nagyon örülnek a változásnak, naponta a korábbinál jóval több, 100-130 embert szolgálunk ki. – mondta el. A barátságos hangulatú térben a kihelyezett közel 20 működő bemutató telefon készülék, tabletek kipróbálhatók, külön technikai szakértő munkatárs látja el tanácsokkal a betérőket. – Cegléd fontos ügyintézési helye a környékbelieknek. Abban bízom, a város gazdasági vonzereje tovább fog nőni, egyre több – nem csak ceglédi – vállalkozásnak, családnak tudunk magasabb szintű szolgáltatást nyújtani. – Az ügyvezető megköszönte munkatársai közreműködését a költözésben és a napi munkában, mely óriási kihívás.

Takáts László az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke a megnyitón emlékeztetett, rövid időn belül ez a második alkalom, hogy Beck Györggyel együtt adnak át valami újat a városban. Pár hónapja az uszoda avatása a sportról, az egészségről szólt, ez a mai alkalom pedig a szolgáltatások bővüléséről. – A kirendeltség bővítése Cegléden jelzésértékű. Mutatja, hogy a városunk vállalkozásbarát környezetet tudott teremteni. Ez üzenet a cégeknek, hogy érdemes Cegléden fejlesztésben gondolkodni. – fogalmazott Takáts László.

Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt elnöke elmondta, úgy gondolja, az új arculatú üzlet nyitása nem csak a Vodafone, de a város számára is fontos pillanat lehet. Méltatta a mára a Vodafone legtöbb üzletét üzemeltető Takács Zsolt ambícióját, aki alig néhány év alatt egy boltból hálózatot épített fel. – Amikor a Vodafone megkezdte világszintű megújulását, Magyarország az elsők közé került, az új ceglédi üzlet lett az a hely, ahol a cég kipróbálta az új design-t. Az egész iparág megváltozott. 2007-ben, az előző üzletben három asztal mögött ült három ügyintéző szakember, aki az akkori néhány “buta” telefonból választva mutatta meg, melyiket lehet választani. Ma ebben az új üzletben okostelefonok, tabletek, millió műszaki megoldásból kell a megfelelőt bemutatni. A másik nagy különbség, hogy a korábbi koncepcióban pult választotta el az ügyfelet az eladótól, most a betérő rögtön találkozik az őt fogadó szakemberrel, kipróbálhatók a készülékek, ami mindenképpen más megközelítés. – hozzátette: nyitott arra, hogy a Vodafone lehetőség szerint jövőbeli beruházásaihoz Ceglédben találjon helyszínt, hangsúlyozta, Takács Zsolt üzleteivel országszerte és Budapesten azzal is képviseli a városunkat, hogy mindenhol kiváló ceglédi szakembereket foglalkoztat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....