Egy tanár életében komoly lehetőségeket csillant meg az önművelésre az egyre rövidebb nyári szünet. Bepótolni igyekeztem az év közben elmulasztott „vizuális élvezeteket” Cegléden, Szegeden és Pécsett.
A Kossuth Múzeum „éjszakáján” igazán komplex élményben volt részem: Miközben Farkas Ildikó jóvoltából szívtam magamba a mező százféle „füvének” illatát, a falakra nézve Hartyányi Norbert fotográfus tárlatán az illat vizuális lenyomatát is megnézhettem. A Transilvania című képsorozat az összes érzék megmozgatását nélkülözve is nagyon tetszett. Erdély néhány évtizede a romlatlanságot sugározta az odaérkezőnek, mára ezt nagyon kevés helyen érezhetjük. Villanyvezetékek, sorompók, útjelzők, betonépületek, gyárkémények lógnak bele a képfelületbe. De kár! – mondhatnánk és kattintanánk a gép korrigáló programjára. Hartyányi Norbert nem teszi, hanem képei szerves részeivé komponálja a technika vívmányait, úgy, ahogyan az ott élő csángóknak, székelyeknek, románoknak, cigányoknak az életében is egyre fontosabb szerepet játszik. Nem találja ezeket csúnyának, nem szépít. Az igazságot mutatja meg, sűríti életképeibe. Személyes sorsokat érzékeltet, küzdelemmel és örömökkel. Mikor a meghívót megkaptam és olvastam a címét, arra gondoltam: „beállt a sorba” Norbert, hiányoltam a karcos és eszköztelen korábbi fotóit, de sokadszorra látva egyre jobbnak érzem a Transilvániát.
Szolnokon a Művésztelep egykori és jelenlegi alkotói rajzaiból, grafikáiból láthatunk válogatást szíves tárlatvezetéssel. A Verebes György vezette telep udvarán is egyre több hagyományos és különleges plasztikát mutat meg, rendezett hívogató kertészeti környezetben.
Egyetemista fiamnál – Szegeden – járva hirtelen elhatározással betoppantunk Magyarország déli részének legszebb szecessziós épületébe, a Reök-palotába. A virtuóz formavilágú épület központi részén szépen tagolt – mára fedett – belső udvart láthattunk, indázó színes korláttal, hibátlan arányokkal, lakások bejárati ajtajával. Gyanús, hogy eredetileg lakóház volt. Ez az épület ad otthont a Táblaképfestészeti Biennálénak, mely a hazai kortárs festészetnek szinte teljes keresztmetszetét adja. A négyszáz műből kiválasztott száz közt látható szoborszerű, geometrikus absztrakt, realista, foto- és hiperrealista alkotás is. A sokszínű tárlatban a leghíresebbek mellett szegedi alkotók művei is szerepelnek.
Országos attrakciónak ígérkezett a Leonardo kiállítás Pécsett, a gigászi méretű Sforza-ló már a főtéren hívogatott a Kápolna utcai Amerigo Tot Múzeumba. Ott aztán filmben, képben, makettben dokumentált „autót” és repülő-szerkezetet figyelhettünk meg, majd az emeleten már csak gyenge képi minőségű filmek segítettek az Anghiari csata, Háromkirályok imádása, Hermelines hölgy, Mona Lisa keletkezési körülményeinek megértésében. Tájékoztattak a modern vizsgálati módszerek által elérhetővé váló új felfedezésekről és összefüggésekről. Például, hogy a csatajelenet változata egykor a Háromkirályok mögött is feltűnt (majd eltűnt). A számítógépes technika remekül szemléltette a gigászi szobor készültének tervezett fázisait, de ennek élvezhetőségét jelentősen rontották a „ronggyá nézett” filmek. A modern kor kiváló újításához, a kiállítás poénjához, a 3D nyomtatóhoz hozzányúlni sem lehetett, mert kézzel írott „tábla” tiltotta. Ráadásul az utolsó, középkori ablakos szoba teljesen üresen maradt, ezzel megerősítve a látogatót a kiállítás ad hoc jellegéről.
Alföldi városban is lehet minőségi alkotásokat, magas színvonalon megmutatni, arra most egy hét leforgása alatt jó példát láthattam Cegléden, Szolnokon és Szegeden. Mindhárom tárlat egész nyáron nyitva tart és a pénztárcát sem terheli jelentősen.
Fotó: Hartyányi Norbert egyik Kossuth Múzeumban kiállított képe
