8.1 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Cegléd első tankönyve

A református iskola tanulói praktikus ismereteket is szerezhettek a tankönyvből. Az egyházi és népnevelési középületekről ezt írta Nyujtó Pál: „Középületek, melyek közhasználatra vannak szánva. Ilyenek a reformátusok, evangélikusok, katolikusok és izraeliták templomai. Ennek a négy vallásfelekezetnek 36 virágzó tanhelyisége, hol a 6-15 éves tanulók oktattatnak. Polgári iskola 4 fiú és 4 leányosztállyal. Óvoda a 3-5 éves kicsinyek nevelő helye. A határban 4 tanyai iskola is van.” 

Meg kellett tanulni a harmadikosoknak, hogy ki és mikor épített először az újvárosi kerületben házat (Cseh Mihály 1840-ben), hogy hol lesz a legújabb temető helye (a Kosárhegyen), hogy mit bányásznak a város déli részén (darázskövet), hogy milyen a bortermés a városban (jelentékeny). Az egykori diákok biztos megjegyezték a város régi nevezetességeit és ők még azt is meg tudták mondani, hogy merre van a katolikus fiúiskola, a Bécsihát, a Fertályföldek, a Bedehát, a Déllő vagy a Nagyszéki csatorna. Még két fontos helyi adat olvasható ki a tankönyvből. A város lakóinak száma 25.380 fő volt és több mint négyezer lakóház állt Cegléden abban az időben.

Rövid megyei összefoglalóval zárul a könyvecske. Ebből „A megye terményei” című fejezetet ajánljuk a mai olvasó figyelmébe.  „Legfőbb terménye megyénknek a rozs, kisebb mértékben a búza, árpa, kukoricza, zab, köles, kender, repcze, dohány, burgonya; ezeken kívül pusztáin és legelőin mindenféle háziállat és baromfi bőven tenyész, végre folyóvizeiben, nádasaiban és mocsáraiban hal és gyógypiócza nagy mennyiségben találhatók.” 

Nyujtó Pál (1833-1902) tankönyve sokáig szolgálta a régi ceglédi iskolásokat; sokan voltak köztük olyanok, akiknek akkoriban az iskola jelentette az egyetlen tájékozódási lehetőséget. A tananyagot azonban gyorsan elfelejti a felnőtt ember; az „első tanító” emléke viszont élete végéig elkísér bennünket.

Lapozz bele a könyvbe itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...