8.4 C
Cegléd
2025. március 19. szerda
spot_img

Példamutató juhászat

Sebők Mihály törteli juhászati gazdaságát bemutató mintateleppé nyilvánította a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség. – adta hírül a baon.hu. – A rangos szakmai elismerést Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár adta át az ország legnagyobb juh törzstenyészete tulajdonosának. A bemutató mintatelepeknek fontos a szerepe lehet abban, hogy a fiatalok megismerjék az állattartást, a gazdálkodói életformát és példát mutasson más juhászoknak – hangzott el a címet átadó ünnepségen.

– Jólesett az elismerés, amit egyébként már évekkel ezelőtt is nekem szántak, elsőként az országban. Annak idején nem fogadtam el, mert úgy gondoltam, családi gazdaságunk nem érte még el azt a színvonalat, amiért a mintatelep címet megérdemelné. A törzstenyészettel ugyan régóta az élvonalban vagyunk, de sok évbe telt, mire felépítettük a gazdasági épületeket, növelni tudtuk a termőföld területét – mondta Sebők Mihály.

A juhászathoz ötszáz hektár földterület tartozik. Abból a 230 hektár juhlegelő kedvező időjárásban szénát is ad és termesztenek az állatoknak szálas és szemes takarmányokat. Több, mint 1300 birkát, elsősorban anyaállatot tartanak, magyar- és német húsmerinót, illetve feketefejű húsjuhokat. Az egy anyára eső szaporulati mutató 160-180% között mozog és ez igen jó eredménynek mondható. A nőivarú szaporulat 60-70%-át hazai és külföldi állattartók vásárolják meg, a kosok harmadából pedig apaállatok válnak, a többit pecsenyebárányként értékesítik az olasz piacon.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....