Ez az utóbbi másfél év bizonyítja, hogy a tanyavilág élhető is lehet, sőt, ha nem áll meg ez az új rendszer, van rendőri jelenlét, még utolérhetjük nagyszüleinket: elég lesz a söprűt a kapuba támasztani, hogy mindenki lássa, nem vagyok itthon, nem érdemes bentebb jönni.
Egészen halkan kérdezem – mivel ez egy igazán kellemes beszámoló, amit elrontani nem szeretnék -, ha Török Csaba rendőralezredes, ceglédi rendőrkapitány másfél év alatt ennek a levélnek a megírásáig javította az ugyeri viszonyokat, az előző kapitány ugyan mivel volt elfoglalva? És az ő beszámolóját az érájában uralkodó iszonyatos viszonyokról ugyan miért fogadta el a nagybecsű képviselőtestület? Azelőtt olvashattuk hetente a kiváló statisztikát, közben az élet mást mutatott. Mostanság nem látom hirdetni a kiváló munkát, viszont érzem a javulást: x előzetesben, y-t rajtakapták, z-nél megtalálták a lopott holmit, és csend van!
Mindenesetre – bár ritkán járok be Ceglédre, – akkor is inkább mellékutcákon közlekedem, a városban is látok az utcán járőröző rendőröket. Nem a hűvösben ücsörögnek az autóban és nyomják a facebookot, hanem kint vannak az emberek közt és nem a főutcán sétálnak, hanem a kis utcákban is kerülnek egyet. Nyilván így szól a parancs. Ha így halad a dolog, hamarosan el lehet engedni a gyereket a fagyizóig, és nem szedik el a cipőjét, óráját, mire hazaér, sőt, lehet a kánikulában nyitott ablaknál aludni. Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön.
Ha sokat találkozunk a rendőrrel, egyszercsak ismerőssé lesz. Ha már ismerős, váltunk pár szót. Ha már beszélünk, elkezdünk bízni benne. Ha már bízunk benne, nem kell forró nyomon keresgélni, mert aki látott valamit, oda fog menni elmondani. Ez pedig a bűnözői létforma vége és a közösségi lét kezdete. Javaslom, hogy gyorsítsuk meg ezt a lassú folyamatot: kezdeményezzen a rendőr. Álljon szóba a kapujában nézelődő nénivel, köszönjön rá a már látásból ismert ovisra, akivel minden nap találkoznak, igyon egy üdítőt a boltban és közben beszélgessen a pénztárossal, kérdezze meg a kertészkedőt, milyen lesz a termés.
Úgy tűnik, Cegléden most sikerült átlépni az üveghegyen: a rendőrség már nem ellenem létrehozott erőszakszervezet, hanem értem (is) dolgozó, rám (is) vigyázó utcaszomszéd, volt iskolatárs, vagy egy idegen, aki ha kell, értem viszi vásárra a bőrét. Akár a körzeti megbízott, akár az éppen szolgálatos rendőr a napi jelentésébe beírhatja: ma terepen voltam, ezért esemény nem történt. Remélem, ez az „eseménytelenség” marad az életünk része, köszönet az eddigiekért Török Csaba rendőrkapitánynak.
