12.8 C
Cegléd
2025. március 28. péntek
spot_img

Cegléden használják először az új labdákat

A magyar játékosok versenykörülmények között először jövő szombaton, Cegléden próbálhatják ki az újonnan kifejlesztett, műanyag labdákat, melyek a több mint száz éve használt kaucsuklabdákat váltják le. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) döntése értelmében ősztől a legjelentősebb viadalokat nem a hagyományos, kaucsuk, hanem műanyag labdákkal bonyolítják le.   

A kaucsuklabdák kora több mint száz év után jár le, miután ezeket az ITTF egészségre ártalmas kategóriába sorolta, s műanyag labdákkal helyettesíti. Az utóbbiak használatára vonatkozó szabályozás már július elseje óta érvényben van, a világ nagy része azonban még csak most ismerkedik velük.

A magyar válogatott játékosai már az új labdákkal készülhetnek a szeptemberi, lisszaboni csapat Európa-bajnokságra, a hazai szövetségbe (MOATSZ) éppen a napokban érkezett Kínából egy nagyobb, több mint kétezer darabos szállítmány. A MOATSZ úgy tervezi, hogy hamarosan az Extraligában és az NB I-ben szereplő csapatoknak is új labdákat biztosít, korlátozott mennyiségben.

„Egyelőre nem túl kedvezőek a tapasztalataink” – mondta az MTI érdeklődésére Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya. „Rossz az új labdák minősége, hamarabb törnek. Ráadásul nagyobbnak és nehezebbnek tűnnek, mint a kaucsuklabdák, kevesebb pörgés van bennük.” A szakember hozzátette: az első benyomások alapján azoknak lesz nehezebb dolguk az új labdákkal, akik hátulról játszanak, azaz hátralépnek az asztaltól.

Az új labdákat Kínában három üzemben gyártják, onnan látják el az egész világot. A labdák 40 milliméter átmérőjűek, a súlyuk pedig 2,7 gramm. A versenyekre fehér és sárga színben szállítják, de Kínában a kétszínű változatot is tesztelik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egy jótékony hatású gyógynövény: a moringa

Az elmúlt években egyre nagyobb fókuszt kapott az egészségtudatos...

Az egészséges étrend fontossága

A tavasz különleges időszaka sokak számára. A meleg beköszöntével...

A céges mobilflotta karbantartásának rejtett előnyei 

Vajon eléggé törődünk a vállalati mobiltelefonokkal? Furcsán hangzik, de...

Balatonszárszói tábor?

A Törvényszék első fokon, még nem jogerősen elutasította a...

Labdarúgó szakosztály utánpótlás – Út Európa felé

Közel 10 év után jutottunk el egy olyan tornára,...