16.5 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Edzőtábort tartottak a Pulzusban

Hagyományos nyári edzőtáborát tartotta a KÖZGÉP-CVSE Judo szakosztálya a Pulzus Szabadidő Központban. A táborban a régiós klubokon kívül számos más versenyző is részt vett. Itt volt végég a Serdülő E.Y.O.F válogatott, Csíkszeredai testvérvárosunk judokái, de itt készült az Ungvári testvérek mellett Csernoviczki Évi a VB-ra, valamint Gercsák Szabina az Ifjúsági Olimpiára. A legkisebbektől az olimpiai érmesekig színes volt a paletta, fiatal judosoknak maradandó volt példaképeikkel együtt edzeni. Kedden az állandó, 100 fős létszámon kívül, itt lett megtartva az ifjúsági, junior, felnőtt keretedzés is. Ekkor közel 200 judos gyakorolt a tatamin. A CVSE Damjanich úti csarnokában pedig az MJSZ edzőbizottsága ülésezett. Az utolsó nap délután a ceglédi Gyógy és Termálfürdő Aqua parkjában pihenhették ki a fáradalmaikat a résztvevők. A fürdő vezetőségének ezúton is köszönjük a vendéglátást, mint ahogy minden közreműködőnek a segítségét, a tábor zökkenőmentes lebonyolításában. Reméljük jövőre már az új ceglédi Judo Csarnokban láthatjuk vendégül a tábor résztvevőit. 

Kalandosra sikerült a két Ungvári testvér Miami versenye. Ferihegyi repülőtéren közölték velük, hogy a Lufthansa járatát törölték, így 28 órás utazással, holdfáradtan a verseny napján estek be Miamiba. A versenyen azután, nem nagyon látszott, hogy milyen viszontagságos út után értek oda. A CVSE-KÖZGÉP két kiválósága fantasztikusan judozott, első nap Miklós három győzelem, egy vereséggel lett bronzérmes a 73 kg-ban, míg másnap testvére Attila sem adta alább. Három szép győzelemmel jutott döntőbe, ahol a hazaiak VB érmesétől, a világranglista harmadik helyezettjétől Stewens-től kapott ki. Épp csak annyira lejtett a hazai pálya – (Miklós is amerikai versenyzőtől szenvedett vereséget) – amennyit kellett. Az eredmény azonban, így is dicséretes. Miklósnak jó előjel az augusztus végi Világbajnokság előtt, még Attila lelkének már nagyon kellett egy jegyzett siker.

(A képen a tavalyi tábor – Fotó: Krizsán Ervin)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...