12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

2014. augusztus 20-i program

Cegléd városa idén is gazdag programmal várja a városban ünneplőket augusztus 20-án Államalapító Szent István királyunk és az új kenyér ünnepén.

Ebéd után immár hagyományosan az Ország tortájának bemutatására kerül sor a Zöldházak Cukrászdában, idén Damniczki Balázs székesfehérvári cukrász által alkotott Somlói revolúció című tortája nyerte a versenyt, ennek receptje alapján mutatja be a süteményt a ceglédi cukrászat is.

14.30-tól a Szabadság téren a Nagykátai Fúvószenekar műsorát hallhatja a közönség. Az 1990-ben alapított zenekar mintegy 35 főt számlál a 10 évestől a felnőtt korosztályig. Repertoárukban megtalálhatóak indulók, polkák, közismert melódiák, táncdalok, musicalslágerek, filmzenék  és  komolyzenei művek. Rendszeresen fellépnek a Jászságban, Tápióságban, és külföldi testvérvárosaikban. Alkalmanként kiegészítik a Tatabányai, Abonyi és Jászberényi Fúvós zenekarokat.

15.30-tól veszi kezdetét az Új kenyér ünnepe, ahol a polgármesteri köszöntő, az új kenyér megáldása, megszentelése után, minden kilátogató vehet egy darabot a szentelt kenyérből, melyet idén a Lipóti pékség ajánlott fel. Köszöntjük a város sportolóit, táncosait, akik a nyáron érmekkel gazdagodtak és öregbítették városunk hírnevét.

Az ünnepség után a Patkós Irma Művészeti Iskola nagyszabású operett műsorát láthatja a kedves közönség, vendég fellépőkkel.

17.00 órától a gyermekeket és a gyermek lelkű felnőtteket köszönti Kemény Henrik által elhíresült Vitéz László, aki a csodamalom történetét mutatja be. „ Liszt nélkül nincs kenyér és akkor oda az élet”

Az előadás mellett a kisebbeket egész napos lisztes játszó várja, ahol az aratástól az őrlésen át a kenyérsütés folyamatával ismerkedhetnek meg és saját kiscipót vihetnek haza. Kézműves foglalkozás keretében az ünnephez kapcsolódó tárgyakat készíthetnek de lesznek fa- és egyéb játékok is.

19.00 órától egy gálaműsor keretében köszöntjük az államalapítást és az ünnepet. Bordás József vezette hat fős zenekar kíséri Kökény Attilát és Mohamed Fatimát. A műsor első részében Attila énekel, majd egy közös duett után Fatima folytatja a műsort, végül Lucio Dominguez latin zenekara zárja a programot (az ő műsorukat színesítik salsa táncosok).

21.00 órától a Református Általános Iskola udvaráról indul a színpompás tűzijáték. Majd ezt követően a ceglédi Koktél4you zenekar koncertje zárja az ünnepet.

Szeretettel invitáljuk Önöket a rendezvényre, ünnepeljünk együtt!

(A fotók a tavalyi rendezvényen készültek)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....