14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Negyedmilliárdos fejlesztés

Új technológiák bevezetésére, illetve berendezések vásárlására költi az uniós pályázaton elnyert csaknem százmillió forintot saját forrással kiegészítve a ceglédi székhelyű Minetechnik Kft. – közölte a főként acélmegmunkálással, hegesztett acélszerkezetek gyártásával és forgácsolásával foglalkozó cég tulajdonos-ügyvezetője az MTI-vel.

Ócsai Sándor tájékoztatása szerint a 248 millió forintot meghaladó összköltségű projekt keretén belül egyebek mellett egy nagyteljesítményű lézervágót szereznek be. Az új berendezés lehetővé teszi korszerűbb termékek előállítását, munkájuk hatékonyságának növelését, illetve a cég piacainak bővítését is. A november végére befejeződő beruházásnak köszönhetően meg tudják őrizni 90 fős létszámukat.


A magyar tulajdonban lévő Minetechnik 2009 szeptemberében alakult, fő tevékenysége a bányászati és építőipari gépek hegesztett és megmunkált fémszerkezeteinek gyártása és forgalmazása. A gyártási palettához tartozik egyebek mellett alagútfúrók, valamint a repülőtereken működő repülőgép-vontatók teljes acélszerkezeteinek előállítása – tudatta az ügyvezető.

Hozzátette: a cég jellemzően kis szériás (akár 10 darabos) megrendeléseknek tesz eleget, s a teljesen egyedi vevői igényeket is ki tudják elégíteni. Elsősorban Németországba szállítanak, fő megrendelőjük a GHH Fahrzeuge és a Herrenknecht AG. A Minetechnik Kft. tavalyi árbevétele elérte az 5,5 millió eurót (1,7 milliárd forintot) – közölte Ócsai Sándor.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...