12 C
Cegléd
2024. október 7. hétfő
spot_img

A profit mindenek felett!

Múlt pénteken megdöbbentő élményben volt részem. Röviden: este tíz órakor bementem Cegléd csodás multi éjjel-nappali boltjába, és megkíséreltem megvenni a másnapi kirándulás kellékeit. Nem sűrűn járok ebbe a boltba, mert nem szeretem a folyton „átrendeződő” sorokat, és az áru felkutatásának élményét. Értem én a marketinget, tudom, hogy így bekerül a kosaramba néhány nem tervezett tétel is, ha nem vagyok eléggé tudatos vásárló. Fél óra alatt végeztem, majd „púpozott” kosarammal mentem fizetni. Ekkor a többi vevővel együtt én is kis híján agyvérzést kaptam. Kb. 50 vásárló várt az önkiszolgáló kasszára, ahol egy fiatal lány próbált úrrá lenni a káoszon (aznap ő lehetett a „leggyengébb láncszem” a dolgozók között). Csak önkiszolgáló kasszánál lehetett fizetni, és a sor az épület végéig ért annak ellenére, hogy a boltban alig lézengtek. Kb. 1 perc „türelem” után találtam egy hölgyet az egyik kasszában, és megkérdeztem, hogy tudna-e egy pénztárt nyitni? Lázasan pénzt számolt, de foghegyről közölte, hogy ez ilyenkor így szokott menni. Készítettem néhány fotót, majd újra próbálkoztam: 

Megkértem a hölgyet, hogy tegyen valamit, mert szerintem „parasztlázadás” lesz. Mivel a parasztot ez esetben rossz értelemben gondoltam, természetesen magamra értettem… A válasz már rendesen flegma volt: Várjak pár percet, mert nem ér rá telefonálni. Letettem elé a kosaram, megköszöntem az élménydús vásárlást és távoztam. Másnap egy magyar tulajdonú boltban mosolyogva fizettem. A hölgy, aki kiszolgált ugyanis kedves volt velem.

A tanulság az, hogy én vagyok a hibás, hiszen tíz óra fizikai munka és az aprónép lefektetése után ne menjen az ember olyan helyre, ahol nem veszik emberszámba és nem szeretik! Van azonban néhány elgondolkodtató dolog az üggyel kapcsolatban. Nem tudom, hányan értették meg, hogy az önkiszolgáló kassza használatával hozzájárulnak a létszámleépítéshez, és a munka nélkül szerzett profit növeléséhez. Ez olyan, mint a MÁV jegykiadó automatája. Ezt sem azért találták ki, hogy a sort szüntesse meg a jegypénztárnál, hanem a pénztáros munkahelyét és fizetését spórolja így meg az állam. Rövid távon ez jó, de alapjában a hazánk elleni cselekedet. Nincs munka, fizetés, vásárlóerő.

Réges-régen az emberek többsége a mezőgazdaságban dolgozott. A nagybirtok és a gépesítés megszületésével bemenekültek a városokba és éhbérért keresték a kenyérre valót. Ezt a borzalmat hívják Ipari Forradalomnak. Később az ipart is automatizálták és a munkásoknak a szolgáltató ipar nyújtott álláshelyeket. Nagy tömegek lettek felszolgálók, vagy telefonos kisasszonyok. Mára a világon ez is megszűnőben van, és ahogy az erkölcs, úgy az ember is elértéktelenedett. Szinte nem tudunk emberrel beszélni, ha egy szolgáltatót felhívunk, és Németországban – a legfejlettebb EU országban – már lassan a postás is robot… Nincs hova menekülni, mert a lehetőségek elfogytak. Nézzük csak meg a munkanélküliségi adatokat! A világot leigázták a multicégek, mert el tudták hitetni velünk, hogy nem tehetünk ellene semmit. Pedig csak mi állhatunk ki az érdekeinkért! Minden nap „lábbal” és gondolatokkal szavazunk. Ragaszkodhatunk ahhoz, hogy kiszolgáljanak minket, és ahhoz, hogy kedvesek legyenek velünk. Ha nem tesszük, hamarosan mi tölthetjük fel a polcokat is a boltban, ha vásárolni akarunk! Részemről még annyit fűznék a kérdéshez, hogy miattam ne vegyen fel a multicég egy éhbérért dolgozó alkalmazottat sem, mert nem megyek oda többé. Inkább csomagoljanak össze és helyettük legyen Cegléden több kisbolt. Így kell elveszíteni egy vásárlót! Bízom benne, hogy sokan követik a példámat!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....