20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Bemutatkozott a Jobbik

A Városháza előtt tartott sajtótájékoztatót a Jobbik ceglédi szervezete augusztus 22-én délelőtt. A tíz ceglédi körzetben induló jelöltet és a párt polgármester jelöltjét Volner János, országgyűlési képviselő, Jobbik alelnök mutatta be.
Amint Volner János elmondta, Korondi Miklós polgármester-jelölt hosszú ideje Cegléden politizál, a helyi pártszervezet alapítója, aki ismeri a helyi viszonyokat, lakosokat, ezért tudja, milyen változásokra van Ceglédnek szüksége, és milyen intézkedésekkel lehet ezeket elérni. Korondi Miklós röviden bemutatta a párt programját, melyben kiemelte: a legfontosabb helyi problémának a munkanélküliséget és a közbiztonság helyzetét tartja, beszédében e két terület rendbetételére tett ígéretet. Hozzátette: üzenetértéke van a sajtótájékoztató helyszínének, mert a Jobbik célja, hogy átvegyék a városvezetést, a Városházán irányító pozícióba kerüljenek.
 
Ezután a helyi jelöltek bemutatására került sor.

1. körzet – Barta Attila, gépészmérnök

2. körzet – Terecskeiné Obrácz-Nagy Ágnes, emberi erőforrás ügyintéző

3. körzet – Bodóczki Mihály, közlekedési mérnök

4. körzet – Koczkás László, okleveles nevelő

5. körzet – Csuri Károly, növényvédelmi szakmérnök

6. körzet – Szegedi Károly, vállalkozó

7. körzet – Horváth Gábor, vállalkozó

8. körzet – Korondi Miklós, műszaki szakoktató

9. körzet – Fehérvári Zoltán, MÁV forgalomirányító

10. körzet – Horváth Attila, MÁV-START alkalmazott

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...