14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Ördögbottal kezdett

Talán ötödikes lehetett, amikor egy diáknapon először mutatta be tudományát. Azóta már sok helyütt fellépett, falunapokon, más rendezvényeken. Interneten igyekszik reklámozni magát, de szájról szájra is terjed a híre, hogy ilyennel foglalkozik. Szeretné, ha ez lenne a hivatása, szívesen dolgozna cirkuszban, varietében. Ha egy mód van rá, külföldön. Kristóf igen eltökélt, és ez már igen fiatal korától jellemző volt rá. Ennek köszönhetően már több nyarat cirkuszoknál töltött. Egy nyarat dolgozott a Magyar Klasszikus Nagycirkusznál, majd egyet a Picardnál munkásként, idén pedig a Magyar Klasszikus Nagycirkusznál már kettős minőségben, mert nem csak az építésben, bontásban, táblázásban vett részt, hanem esténként porondra is lépett David Axel Kristóf művésznéven tüzes ördögbottal és poival.

A napokban Kristóf elbúcsúzott a cirkusztól, most gőzerővel igyekszik munkát szerezni. Elsősorban Budapesten és a szórakoztatóiparban, zsonglőrködne, dj-ként dolgozna, amivel néhány éve kezdett foglalkozni. A terve, hogy gyűjt pénz saját lakókocsira, mert úgy szeretne visszatérni a cirkusz világába, hogy már ne kelljen munkásként dolgozni, és ne kelljen másokkal osztozni a lakókocsin. Bízik benne, hogy tűzzsonglőrként is lesz igény rá. Szerinte nem „divatjamúlt” a cirkusz, még ma is elvarázsolják a közönséget a mutatványok.

Sebők Irén, Kristóf édesanyja büszke fiára, de úgy gondolja, hogy a zsonglőrség szórakozásnak jó, megélhetésnek kevés. Irén első pillanattól egyedül neveli fiát. Sokan őrültségnek tartották, hogy egyáltalán vállalta, hiszen születésétől kerekesszékben él. Igen ritka betegsége van, amit üvegcsontúságnak, Osteogenesis Imperfecta-nak hívnak. A kérdésre, hogyan birkózott meg a feladattal, azt mondja, borzasztó egyszerűen, mert kislány korától nagyon akarta, hogy neki gyereke legyen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...