11.2 C
Cegléd
2024. október 5. szombat
spot_img

Kézben maradjon a hangszer

Az érettségi után tanulás-tanítás váltogatta egymást Sándor hétköznapjaiban. Addigi hegedűtudásának elismeréseként óraadó lett a zeneiskolában, majd 1962-ben hegedű-szolfézs szakon tanári diplomát szerzett és feleségül vette Cselényi Angyelt, volt gimnáziumi osztálytársát. Két lányuk, Andrea (1967) és Tünde (1969) hegedűtanár… Egyik nyilvános önéletrajzában 3) 1985-ös keltezéssel azt írja, hogy „tizenhat éve vezetem a ceglédi zeneiskola ifjúsági vonószenekarát”. Aztán felnőtt zenekart alapított. 1972. szeptember 1-től a Városi Kamarazenekar vezetője volt. Az alapító zenekari tagok: Czina Ferenc, Somlyói József, Juhász Géza, Bognár József, Madari Tamás, Soltészné Lédeczi Judit, Sulyok Éva, Kóté András, Holló Zsuzsanna és Timkó Tamás voltak. Az örökös zenekari titkár és nagybőgős Kóté András így emlékszik erre: „Sanyi álma volt egy nagy zenekar, ami aztán a Városi Kamarazenekar megalakulásával teljesült is. Igazán komoly műveket hozott Sanyi és profi módon  hangszerelte, hiszen erre az összetételre kész művek nem voltak. Nagyon nehéz dolga volt, mert ennyi embert összefogni, a próbákat megszervezni nem volt egyszerű, még akkor sem, ha a zenekari titkár nincs mellette. A Kamarazenekar 1994-ben egy városi küldöttséggel Torinóban szerepelt 17 fővel, nagy sikerrel. De már látszott, hogy  nem sokáig leszünk együtt, Sanyi a vezetést átadta egy ifjú kolléganőnek, ám végül feloszlottunk.” 

Nyaranta külföldön szalonzenekarokban játszott, Franciaország és a két Németország városaiban. (Perényi József, Fekete János, Prokopius Imre, Zsolnai Vilmos, Kunos Ferenc szerepelnek a fotókon, társaságában.) Közben tanított vidéken is: Ceglédbercelen, Nagykőrösön, Dabason, Nagykátán, – és megyei szakfelügyelő lett. – Rövid kihagyás után – egy szép nyári napon Sanyi azt mondta: “csináljunk egy kvintettet.”Egyeztettünk a leendő tagokról és 1996 szeptemberében már próbáltunk! (Kóté András) A Melodie Quintett első karácsonyi hangversenye 1996. december 16-án volt. (Mozart: Három német tánc –Utazás szánon.) Új zenekar született! A tízéves évfordulón jubileumi hangversenyt adott a Melodie Quintett. „A 2005 óta Pócz Ildikó irányításával játszó Quintett a Városháza dísztermében lépett fel és mutatta be ünnepi repertoárját. Dávid Sándor: „Én azt hiszem, hogy amikor zenetanárok összeállnak kamarazenélni, soha nem abban gondolkoznak, hogy majd jön a közönség tapsa, esetleg egy kis pénz is jár majd vele. Megmondom őszintén engem mindig elsőként az vezetett, hogy kézben maradjon a hangszer, mármint saját kezemben és tudom, hogy a kollégáim is elsősorban ezért csinálták.” (Ceglédi Kék Újság, 2007. június 13.) Pilisi nyári koncertek, Sepsiszentgyörgy, Mühldorf, – aztán a zenekari napló a múzeumba került.  2008. november 24-én volt még egy utolsó hangverseny, Dávid Sándor másodhegedűsként játszott, kitűnő zenetörténeti összekötőszöveggel búcsúzott, látszott, hogy fáradékony. Aztán már csak otthon pengetett, dúdolgatott, várta ötödik unokáját. 22 követőt indított el a pályán, közülük 13 hegedűtanár, 6 zenekari tag és 3 hangszerjavító lett. Ötödik unokájával nem találkozott, ő előbb ment el. A kiváló hegedűtanár, hangszerjavító, zenekarvezető, számos megérdemelt kitüntetés tulajdonosa pontosan 40 évi munka után váratlanul távozott 2009. március 6-án, fél évvel 70. születésnapja előtt.  75. lenne szeptember 5-én. Nem tudom, érezzük-e eléggé a veszteséget?


1) Zenekari napló bejegyzése – Kossuth Múzeum Adattára

2) A Ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola 35. éves jubileumára. Szerkesztette: Béres Károly  Cegléd, 1986.

3) Ceglédi Baráti Kör Önéletrajzok. Kézirat 1988. (Városi Könyvtár – Helytörténet)

Ezúton köszönöm meg Dávid Sándorné Cselényi Angyel és Adamikné Dávid Andrea szíves segítségét az emlékezés összeállításához.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....