7.2 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Fejlesztések tiszteletdíjból

Az Újváros szívében, a Vörösmarty téren augusztus utolsó hetében fejlesztések, felújítások zajlottak. A környéken élő gyerekes családok és fiatalok kedvenc szabadidőparkjának megújulását Károly Ferenc finanszírozta önkormányzati képviselői tiszteletdíjából. 

– A Kőrösi út bal oldalán négy padot állítottunk fel, a focikapu ismét új hálót kapott, miután rendszeresen ellopják. A KRESZ-park felőli oldalon sütögető épült, ahol kellemes estéket lehet majd eltölteni. A játszótéren pedig árnyat adó fákat ültettünk a homokozó köré. A tér egészén új padokat, asztalokat helyeztünk ki, vagy felújítottuk a régieket.

– Ön azok közé a képviselők közé tartozik, akik nemcsak kampányidőszakban „fedezik fel” a körzetüket. Milyen fejlesztések valósultak meg korábban és milyen tervei vannak a térrel a jövőben?

– A területen az állagmegóvásra állandóan figyelni kell, ahogyan a parkgondozásra is, hogy például a fűnyírás rendszeresen megtörténjen. Kisebb felújítások is folyamatosan történnek, néhány hónapja a pingpongasztalt hoztuk rendbe. Folyamatban van a park közvilágításának rendezése, ez néhány héten belül megvalósul. Terveim között szerepel, hogy a tér egyik felén strandröplabda pályát építsünk, illetve Cegléden és környékén még sehol sincs kültéri fitness park, ahol a „vandálbiztos” gépeket minden korosztály tudja használni. Ez lesz a következő beruházás. Nagy öröm, amikor látom, hogy hétvégén, vagy hétköznap délutánonként a családok, fiatalok, óvodás csoportok jól érzik magukat Cegléd – szerintem – legszebb parkjában.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...