6.7 C
Cegléd
2025. március 23. vasárnap
spot_img

Közgázosok az ELTE táborában

Amikor éppen nem oktatás folyt, a tábor különböző programokat biztosított. Lehetett táncolni, társasozni, röplabdázni, illetve egyéb ismerkedő jellegű játékokban részt venni. Ha ez még nem lett volna elég, ötös csoportokba rendeződve különböző kreatív feladatokat kellett megoldani, például a kollégium magasságának megmérését. Ez ideális környezetet teremtett az 55 résztvevő között a kapcsolatok, barátságok kialakulására, valamint a csapatmunkára, habár a résztvevőket elhalmozták programokkal, így a feladatokra már kevés idő maradt. Az utolsó napok már csak kirándulásról és bográcsozásról szóltak.

Mi a matematika előadásokon vettünk részt, melyek igen színvonalasak voltak, teljesen új megvilágításba helyezték az addigi matematikai (illetve fizikai) ismereteinket. Voltak négydimenziós csomók, görbe terek, középiskolából ismert fizikai képletek cáfolása, valamint egymillió dollárt érő problémák.

A szervezők remek munkát végeztek, a néha fellépő túlterhelést leszámítva semmilyen probléma nem akadt, s gyorsan képesek voltak váltani, ha az időjárás másképp akarta. A szállásra és az ellátásra nem lehet panasz, külön figyelmet fordítottak az allergiásokra és a vegetáriánusokra. Maradandó élmény nyújtott a tábor, s csak ajánlani tudjuk minden középiskolásnak, aki érdeklődik a természettudományok és a továbbtanulás iránt. Jövő nyáron talán újra megyünk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Közadakozás a labdázókért

A mai testületi ülésen dr. Ferenczi Norbert önkormányzati képviselő...

Cegléd a 8 között

A Női NB I. A bajnokság 22. fordulójában a...

Madárinfluenza Törtelen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága által megküldött...

Vonatról követték, majd kirabolták – gyorsan elfogták őket

Március 15-én egy nő a Nyugati pályaudvarról tartott Ceglédre...

Lecsaptak a „kristályt” áruló ceglédi nőre a rendőrök

Egy ceglédi nő 2024 elején kezdte árusítani a „kristály”...