15.1 C
Cegléd
2024. október 6. vasárnap
spot_img

NB I-es siker

Férfi NB I. 09.11

Szuperinfó CVSE I. – Floratom Szeged AC II.  13:5

Győztek: Kovács Sebestyén 4, Bogádi Imre 4, Biedermann Dániel 4, illetve a Bogádi-Kovács páros


Pest Megye B dél  09.12.

Szintén hétköznapra tevődött az első mérkőzése a megyei csapatnak. Magabiztos ceglédi siker született ahol két felnőtt és két gyerek alkotta együttes szépen mutatkozott be.

Szuperinfó CVSE III. – Albertirsa  13:5

Győztek: Szalkai Attila 4,Ócsai Máté 3,Orbán-Kabdebó Aba 2,Oros Imre 2 illetve a Szalkai-Oros és Ócsai – Orbán-Kabdebó párosok.


Férfi NB I. 09.13.

A sorsolás szeszélye folytán ismét szegedi csapat volt az ellenfél, csak most a másik együttes az ATSK volt az áldozat. Szintén erősödött ez a csapat a tavaly extra ligát játszó Bohács Gábor személyében aki kiegyensúlyozott játékosnak számít. Közel 5 órás csata volt-szintén rengeteg döntő játszmával- melynek végén ismét mi örülhettünk. Kovács Sebi bizonyította hogy nemhiába hívta be Bátorfi Zoltán az ifjúsági válogatott keretbe és utazik a Horvát nemzetközi versenyre a héten.

A többiek is kitettek magukért és most Bartus Csaba páros illetve két győzelmével fontos láncszeme volt az együttesnek.

ATSK Szeged I. – Szuperinfó CVSE I.  6:12

Győztek:Kovács Sebestyén 4,Biedermann Dániel 3,Bogádi Imre 2, Bartus Csaba 2 illetve a Biedermann-Bartus páros


NB II. 09.13.

Kicsit váratlan vereség a 2. fordulóban Sajnos az első körben nehézzé vált a mérkőzés hiszen egyes játékosunk  Molnár Gergő  2:0-ás játszma előnyről vesztett majd a következő meccset is, így nehéz volt ezt a többieknek kompenzálni a remek erőkből álló ellenféllel szemben akik biztos hogy elöl fognak végezni a bajnokság végén.

Mivel még újonc a csapat meg kell szokni az NB II légkörét és megismerni a játékosokat. Bozsó Norbert 3 győzelme nagyszerű és reméljük, jó formája kitart a jövőben is.

Szentesi Kinizsi SE -Szuperinfó CVSE II. 10:8

Bozsó Norbert 3, Molnár Gergely 2,Péter Aladár 1, Koroknay Tamás 1 illetve a Molnár-Koroknay páros


Pest Megye B dél 09.13

A megyei csapat ugyan ott folytatta ahol  csütörtökön abbahagyta, egy tagcsere után.A két fiatal játékos remek játékkal nyertek négyet a jóval idősebbek ellen.Külön öröm hogy Adrienn nem ijedt meg ” egyetlen ” lányként a fiúk/férfiak mezőnyében.

Dunakeszi II.-Szuperinfó CVSE III.  4:14

Győztek: Ócsai Máté 4,Orosz Adrienn 4,Szalkai Attila 3,Oros Imre 2 illetve a Szalkai- Oros páros

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....