11 C
Cegléd
2024. október 5. szombat
spot_img

Rosszkor rossz helyen

Az első iskolai napok egyikén történt velem egy felháborító esemény. Ezt a történetemet szeretném megosztani az Olvasókkal.

A barátnőm és a fia, én és a két kisebb gyermekem fociedzésre indultunk hétfő délután, az első tanítási nap után. Vagyis két nő 3 kisgyerekkel. Éppen a felüljárónál lévő körforgalomba hajtottam be, két perce indultunk el otthonról. A felüljáró felől jött egy rendőrautó, ők valamiért már akkor engem figyeltek. Én a Bem iskola felől gurultam be a körforgalomba, úgyhogy szemben voltak velem. Jöttek utánunk, tudtam, hogy megállítanak valamiért, de hogy miért azt nem sejtettem. Ezért nem mentem tovább a sportpálya felé, hanem a Tesco parkolójába. Ők meg utánunk, villogva, a szirénát is bekapcsolták, mintha bűnözőket üldöztek volna! Ezután igazoltattak és állításuk szerint én a Tesco előtt lévő gyalogos átkelőnél nem adtam meg az elsőbbséget, pedig ilyen nem is történt. Ők már azelőtt utánunk jöttek, ezért kanyarodtam a bevásárlóközpont felé. Tudtam, hogy meg kell állnom, mert szorosan mögöttünk voltak. Keresték az ürügyet, hogy mivel is tudnánk büntetni. Sajnos ijedtemben nem ellenkeztem, de a barátnőm sem mert, így hát csak, hogy szabaduljunk tőlük aláírtam a büntetést. A gyerekek is meg voltak ijedve! Nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudtam mit csináljak, ezért sajnos elismertem a rendőri büntetést, amit azóta is rettenetesen bánok. Nem kevés összeg, 15.000 forintról beszélünk. Azért írom ezt le, mert remélhetőleg még egyszer hasonló helyzet nem fog velem előfordulni, más édesanyákkal sem! Nagyon felháborít a rendőrök eljárása, ez a két rendőr nem ismeri az emberséget! Mi könnyű fogás voltunk számukra, ezt ők tudták. Szánalmas, hogy ilyenekkel töltik a szolgálati idejüket! Hasonló érzéseket kívánok nekik! Ahol lakom, ott a behajtani tilos tábla ellenére mindig behajtanak az autókkal. Ilyenkor hol vannak a rendőrök?

Sokat tanultam ebből az esetből. Nesze neked iskolakezdés, még ez is! Rosszkor voltam, rossz helyen!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....