8.9 C
Cegléd
2025. november 9. vasárnap
spot_img

Száz százalékkal jobb szezon

A téli átállásra való felkészülés miatt néhány napra bezárt a Cegléd Városi Sportuszoda. Az üzemeltető felépíti sátrat és most kerül sor az intézmény műszaki karbantartására is.

A gépészet jól vizsgázott, a padlófűtést adó termálvíz kihasználás is jól bevált, energiatakarékos, de a megújult létesítményben jött már elő hiba is, amit orvosolni kell. – tájékoztatott Ványi Zsolt üzemeltető az első szezon tapasztalatairól. – Száz százalékkal jobb volt az idei szezon, mint a tavalyi. Ugyanis akkor nem működtünk – folytatja humorosan, ugyanis a megújult uszoda első évét tölti.

Mint mondta, nincs viszonyítási alapjuk, de jó hírekről már most is be tudott számolni: – Az időjárás nem fogadott kegyébe minket, a 6 hét csobbanó csütörtökökön csak egyszer volt jó idő, azok mégis sikeresek voltak. Nagy öröm, hogy a KLIK-el történt megállapodás nyomán a nagykőrösi, csemői és a nyársapáti iskolások is ide fognak járni úszni tanulni, és megkezdődik a ceglédi harmadik osztályok úszásoktatása is. A képviselő testület döntése szerint ez a diákoknak ingyenes lesz.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet: az október 1-jei újranyitás után a bérletesek az egytől háromig tartó időszakban igénybe tudják venni a medencéket, amit remél, nem csak nyugdíjasok, de a közeli iskolák munkatársai is igénybe vesznek majd.

FOTÓK a karbantartási munkálatokról Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...

Tragédia egy ceglédi nevelőszülői családban

Szomorú hír rázta meg a hazai közvéleményt a múlt...

Bővül az Ipari Park Cegléden

Több mint 314 millió forint vissza nem térítendő európai...