12.7 C
Cegléd
2024. október 4. péntek
spot_img

Az „Üst napja” Törtelen

Szeptember 20-án rendezte meg Törtel Község Önkormányzata és a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület (TITE) az „Üst napját” Törtelen. Az egész napos programsorozat célja az volt, hogy az egykor ezen a tájon élt elődeink, a hunok és a honfoglaló magyarok kultúráját megismerhessük és egy kicsit újraélhessük, újraélesszük. A nap a hun korszak egyik itt talált legnevezetesebb emléke, a törteli hun áldozati üst köré épült. 

Az 1869-ben Törtel Czakó-dűlőben előkerült V. századi üst ma a Magyar Nemzeti Múzeum Népvándorlás Kori Gyűjteményének állandó kiállításán látható. Különlegessége, hogy az előkerült hun üstök közt mindmáig ez a legnagyobb méretű és legdíszesebb tárgy. A különböző anyagból, különböző méretben és különféle kivitelben készült üstök a hun kultúra jellegzetes emlékei. Sajátos jellemzőiknek köszönhetően jól felismerhetőek, és segítségükkel beazonosítható, hogy hol tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig a hunok több évszázados történelmük folyamán.

Az „Üst napja”a törteli Déryné Művelődési Központban megrendezett tudományos konferenciával kezdődött, amelyen a hunok történetéről, Attila birodalmáról, valamint a honfoglalás korának régészeti emlékeiről hallhattunk előadásokat. Azt is megtudhattuk, hogy miként próbálnak napjainkban az ún. georadaros módszerrel újabb leletek reményében esetleges régészeti lelőhelyeket meghatározni a Törtel környékén lévő halmokon. A konferencia ideje alatt a jelenlévők két képzőművészeti kiállítást is megtekinthettek. Blaskó Sándor szobrászművész plasztikáit a magyarok őstörténetének mondavilága és művészi formái ihlették. A Tetz Alapfokú Művészeti Iskola az „Üst napja” alkalmából gyermekrajz pályázatot hirdetett a Cegléden és környékén működő csoportjaiban, így a pályázatra készített szebbnél szebb grafikák, pasztell képek és festmények is láthatóak voltak a művelődési központban. A kötetlenebb délutáni programon – melynek helyszíne a Blaskó Sándor szobraival évről-évre gazdagodó törteli Milleniumi Park volt – a jelenlévők megkóstolhatták a törteli üst hű másolatában főtt ételt. Színvonalas műsorral szórakoztatta a közönséget a ceglédi Kürtös Táncegyüttes, valamint a Váli Hunok hagyományőrző lovas íjász csapata. A parkban ismét felavattak egy Blaskó Sándor-alkotást, ezúttal Szent László szobrát. A felállított jurtában kis ismeretterjesztő kiállítás is volt az üstről és a hunokról. A gyermekek pedig játékos formában íjászat és kézműves foglalkozás segítségével ismerhették meg eleink egykori világát.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....

Vers a kerítésen

„Az a megtiszteltetés ért, hogy az én egyik versem...

Kitüntetés a horgász egyesületnek

A Ceglédi Horgász Egyesület arról számolt be, hogy „meglepetésszerűen...

Jelentős anyagi kár, könnyű sérülés

Szeptember 30-án, Nagykőrös lakott területén kívül a 441. sz....