14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

A Bácsvíznél jól a folynak a dolgok

A ceglédi Ökovíz feladatait átvevő kecskeméti központú Bácsvíz víziközmű-szolgáltató a tavalyi után idén is pozitív üzemi eredményre számít. Minthogy ezek a cégek ma már nonprofit jelleggel működnek, így nyereségről nincs szó.
Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a pozitív üzemi eredmény ellenére több mint 3 milliárd forint negatív mérleg szerinti eredménnyel zárták az elmúlt évet, mert tavaly kellett elszámolni a vagyonátadás számviteli hatásait. Azoknak a vezetékeknek, kutaknak a tulajdonjoga, amelyek a Bácsvíz Zrt. könyveiben voltak nyilvántartva, a törvény erejénél fogva átszálltak az ellátásért felelősökre, így a közművagyon az állam illetve az önkormányzatok tulajdonába került – emlékeztetett. Az elnök-vezérigazgató 2014-ben azt várja, hogy a vállalkozási munkáknak köszönhetően ismét pozitív üzemi eredménnyel fognak zárni, a mérleg szerinti eredményük várhatóan nulla körül lesz.
A cég jelentős bevételt realizál abból, hogy részt vállal a működési területén zajló, körülbelül 30 milliárd forint értékű víziközműves projektek munkáiból, amelyek részben uniós forrásból megvalósuló ivóvíz-minőség javításról, másrészt pedig új szennyvíztisztító telepek és új csatornaközművek építéséről szólnak. Kurdi Viktor kiemelte, hogy a rendelkezésre álló kapacitásaik lehetővé teszik, hogy ezekben a projektekben alvállalkozóként közreműködjenek és így most távvezetéket, szennyvízátemelőket építenek, hálózatot rekonstruálnak, gépészeti és szerelési valamint földmunkákat végeznek.
A Bácsvíz Zrt. most 50 települési önkormányzat, valamint a magyar állam tulajdonában álló gazdasági társaság, amely 3 megyében 48 településen végez vízközmű-szolgáltatást – ismertette az elnök-vezérigazgató. Kiemelte, hogy küszöbön áll Cegléd és annak környékén lévő 6 település integrációja, amellyel 55 településre fog nőni a cég szolgáltatási területe, az ellátott területen élő lakosok száma így 307 ezerről 350 ezer fölé emelkedik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...