8.9 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Az értékelvű politizálás híve vagyok

Négy éve úgy tűnt abbahagyta politikai pályafutását, bár minden év áprilisában neves előadók részvételével megrendezte néhai Antall József miniszterelnök úr emlékestjét és novemberben a Református templomkertben, az ’56-os szobornál a gyertyagyújtást. Most mégis sokakat meglepett dr. Csáky András, hogy a Ceglédért Független Egyesület színeiben beszáll a ringbe az októberi helyhatósági választásokon.

– Miért indul a választásokon?

– Húsz év közéleti tevékenység sok tudást és tapasztalatot halmozott fel bennem. Az elmúlt hónapokban nem múlt úgy el nap, hogy ne állítottak volna meg az utcán vagy kerestek volna meg telefonon, érdeklődve, hogy ugye indulok a választásokon. A Ceglédért Független Egyesület felkérése is arra ösztönzött, hogy „beszálljak a ringbe”. A végső lökést azonban Bokros Levente mesterkanonok úr, városunk volt plébánosának nyílt támogatása adta. Ehhez még hozzátartozik, hogy Cegléd városának nagyon sok köszönettel tartozom. Az itteniek támogatása nélkül nem lehettem volna nyolc évig önkormányzati és több mint tíz esztendeig parlamenti képviselő. A sok megkeresés és felkérés egyben azt is jelenti számomra, hogy a húsz év közéleti munkámat elismerik. 

– A FIDESZ országosan és helyben is azzal kampányol, hogy a települések számára az az előnyös, ha a kormányzati és a helyi hatalom is egy csapatból kerül ki. Önnek mi a véleménye erről?

– Egyszerű lenne a válasz, ha utalnánk a mögöttünk hagyott négy esztendőre. Ennél homogénebb kormányzati és helyi vezetést már nem lehet elképzelni. A kérdés azonban ennél összetettebb. Parlamenti tevékenységem során voltam kormánypárti és ellenzéki képviselő is. A jelenleg parlamentben ülő képviselők és kormánytagok jelentős részét személyesen ismerem, többükkel baráti viszonyban voltam-vagyok. Földi képviselő úrral is kiegyensúlyozott a kapcsolatom. Amikor képviselő voltam és Ő polgármester jól együtt tudtunk dolgozni. Polgármesterré választásom esetén engem nem kötnének a pártpolitika béklyói. Az elmúlt ciklusban többször tapasztaltam, hogy az esetleges helyi kezdeményezéseket pártpolitikai érdekek akadályozták. Én még mindig az értékelvű politizálás híve vagyok. Pártpolitikai tevékenységemet is akkor adtam fel, amikor az MDF érdekére hivatkozva politikai elveim és ezzel szuverenitásom feladására akartak kényszeríteni. Visszatérve a kérdésre, meggyőződésem, hogy Földi képviselő úrral együtt sokkal hatékonyabban tudnánk lobbizni a város érdekében, mintha Fideszes lenne a polgármester.

– A Ceglédért Független Egyesület (CFE) kampányával kapcsolatban olyan vélemények hangzanak el, hogy túl halk, nem elég karakteres. Osztja ezt a véleményt?

– Természetesen nem, és nem azért mondom, mert ennek a csapatnak vagyok a tagja. Közismert, hogy nem mindig a leghangosabbnak van igaza. Jó példa erre a pala hulladék „ügye”. Természetesen hozzánk is eljutottak az ezzel kapcsolatos hírek. Mivel nem jutottunk hiteles információkhoz, vártunk. Meglepetéssel olvastuk a Jobbik ezzel kapcsolatos bejelentését. Amennyiben a veszélyes hulladék elásásáról a hír igaz, büntetőfeljelentést kellett volna tenniük. A Büntető Törvénykönyv 241. §-a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekménynek minősíti a cselekményt. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy pletykákra, híresztelésekre nem ugrunk azonnal. De biztosíthatok mindenkit, ha lehetőségünk lesz rá, megvizsgálunk minden ún. gyanús ügylelet és ha igaznak bizonyulnak nem fog elmaradni a törvényes számonkérés. Ezért is ajánlom mindannyiuk figyelmébe a Ceglédért Független Egyesület képviselőjelöltjeit. Jelöltjeink mindegyike önálló egzisztenciával bír, számukra nem megélhetési kérdés a képviselőség. Civil életükben mindannyian már bizonyítottak, és képviselőként is pártatlanul, a város érdekében fognak tevékenykedni.


– Politikai Hirdetés –

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...