4.3 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

20 percen belül elfogták

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 33 éves budapesti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. szeptember 30-án 14 óra körüli időben az egyik ceglédi utcában odalépett a 78 éves sértetthez, akitől megkérdezte, hogy mennyi az idő. Az idős asszony ránézett az órájára. A 33 éves férfi ezt kihasználva megragadta a sértett nyakában lévő aranyláncot és rángatni kezdte, azonban a lánc nem szakadt el. Ekkor a gyanúsított a vállánál fogva nagy erővel meglökte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett, a nyaklánc pedig elszakadt és kiesett a nyakából. Az idős asszony segítségért kiáltott, miközben magához vette a nyakából kitépett ékszert. K. Zoltán így értékszerzés nélkül elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a ceglédi rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést. Ennek során a Ceglédi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő, de munkaközi szünetét töltő járőre a beszerzett adatok alapján a bűncselekmény helyszínének közelében felismerni vélte a gyanúsítottat, amit azonnal jelzett az adatgyűjtést végző kollégáinak. A rendőrök a megadott utcában intézkedés alá vonták, majd elfogták és előállították K. Zoltánt, akit gyanúsítottként hallgattak ki és bűnügyi őrizetbe vettek. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

A gyanúsított ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...