23.2 C
Cegléd
2025. április 21. hétfő
spot_img

120 új munkahely

Mintegy 120 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak az ipari parkban újonnan megnyitott összeszerelő üzemben. Az üzemcsarnokot a SAS Kft. újította fel és alakította ki erre a célra, a dolgozókat pedig az M-V Consulting foglalkoztatja.

– A SAS Kft. mintegy hetven millió forintos beruházása 50 százalékos uniós, illetve állami támogatással jött létre – ismertette a cég vezetője, Pap Norbert. – A megváltozott munkaképességű dolgozók elsősorban összeszerelési, csomagolási munkákat végeznek, mindenki az egészségi állapotának, egyéni képességeinek megfelelően. A foglalkoztatottak közül 57-en ceglédiek, a munkavállalók másik fele pedig a környékbeli településekről jár be dolgozni. 

– Ez az üzem nem csak azért fontos, mert a megváltozott munkaképességű emberek így visszatérhetnek a munka világába, és pénzt is kereshetnek, hanem ezáltal javul az önbecsülésük, és teljes életet élhetnek – mondta Mondi Tamás, a foglalkoztató M-V Consulting Kft. ügyvezetője. Hozzátette: megrendelése bőven van a cégnek, ezért a jelenlegi 120, a munkaügyi központ által „kiközvetített” dolgozó mellett további 100 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását tervezik, várják az érintettek jelentkezését. 

Az átadáson részt vett Hegedűs Ágota alpolgármester, illetve Takáts László a Gazdasági Bizottság elnöke is. Takáts László elmondta: – Az üzemcsarnok létrehozása egybevág az önkormányzat és a kormány elképzeléseivel. Az uniós támogatások 60 százalékát a kormány gazdaságélénkítésre, a foglalkoztatás növelésére kívánja fordítani a jelenlegi ciklusban. Az önkormányzat pedig az infrastruktúra javításával tud segítséget nyújtani, illetve megkönnyíteni a dolgozók munkába járását – tette hozzá Takáts László.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...

Sikeres tavaszi szezonkezdet a Ceglédi VSE fitkideseinél

A Ceglédi VSE fitkidesei a tavaszi versenyszezont a III....

Ceglédi győzelem Veszprémben

Az elmúlt hetek ceglédi vereségei miatt rangadóvá avanzsált mérkőzésre...