26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Állatok Világnapja az óvodában

Minden évben október 4-én ünneplik az Állatok Világnapját. Ennek kapcsán tartottak az állatok témája köré épült napot a Deák úti óvodában október 6-án, ahol különböző jószágokkal, úgy mint nyúllal, pónikkal, lovakkal, de még sündisznóval is találkozhattak a gyerekek.

Az óvodában ezen a napon az állatoké a főszerep – a gyermekek legnagyobb örömére. E napra olyan gondozott állatokat vártak, amit adott esetben otthon, a gyerekekkel együtt tudnak nevelni, gondozni. Az intézmény célja ezzel a nappal az, hogy megtanulják a gyerekek, hogy az állatokról gondoskodni kell és ők ezt a gondoskodást viszonozzák.  

A nagyobb testű állatok a Kövesdy farm jóvoltából érkeztek az óvodába, aminek köszönhetően egyfajta állatsimogató alakult ki az udvaron a napsütéses októberi délelőtt. Az intézmény életében a következő különleges alkalom az őszbúcsúztató lesz.

Az Állatok Világnapja Assisi Szent Ferenc halálának napja is egyben. A rendalapító az állatok védõszentje, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...