17.3 C
Cegléd
2025. május 14. szerda
spot_img

Helyben járás helyett Smart City program

A Ceglédért Független Egyesület polgármesterjelöltje emlékeztetett: a XXI. század egyik legintenzívebben fejlődő iparága az informatika. – Ennek az iparágnak a kommunikációval történő integrálódása hozta létre az infokommunikációs technológiát, amely mára életünk minden területét behálózza az oktatástól, a közlekedésen át, az egészségügyig. A technológiában rejlő lehetőségeket mára a világ fejlettebb régióiban a települések vezetői felismerték, és azt a települések mindennapi életébe fokozatosan integrálni igyekeznek. Felismerték az infokommunikációs beruházásokból származó társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi előnyöket. A közeli jövőben, hazánkban is több száz milliárd forint európai uniós forrás fog rendelkezésre állnia az önkormányzatoknak az un. „Intelligens Város” programjának megvalósítására. Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet előkészítés alatt áll,  várhatóan még az idén meg fog jelenni. A Ceglédért Független Egyesület meggyőződése, hogy a projekt az elkövetkező évek fejlődésének alapjául szolgálhat városunkban. A program teljesen új alapokra helyezi a város polgárainak, intézményeinek, szolgáltatásainak egymáshoz és a város vezetéséhez fűződő kapcsolatát. A városüzemeltetés, a város vagyonának kezelése a program segítségével átláthatóbbá, költséghatékonyabbá válik. Reményeink szerint a rendszer kiépülésével a kis-, és középvállalkozások számára a vállalkozások alapítása, üzemeltetése egyszerűbbé, olcsóbbá válik. A rendszer segítségével a város polgárai részt vehetnek a város dolgainak alakításában, segíteni tudják a közszolgáltatások, valamint a piaci szolgáltatások eddigieknél hatékonyabb működését. A városvezetés folyamatos kapcsolattartása a város lakóival, növeli azok város iránti elkötelezettségét, és ami még fontosabb a város elkötelezettségét az itt élők felé. A Ceglédért Független Egyesület elkötelezett a programmal kapcsolatban és bízik benne, a választóktól – október 12-én – lehetőséget kap annak megvalósítására. – fejtette ki Csáky András a tájékoztatón.

Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...