19.4 C
Cegléd
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Folyamatosan frissülő szalon

Nagy örömünkre többszáz fő érdeklődése mellett, gazdag programkínálattal zajlott október 4-én a ceglédi Veterán Jármű Szalon megnyitója, a Külső Kátai úton.

A gondolat, hogy veterán járművek gyűjtésével foglalkozzam öt éve fogalmazódott meg bennem, amikor a barátaimtól ajándékba kaptam egy veteránmotort, s innentől már nem volt megállás. A gondolattal egykori tanáromat, Dr. Leitner Józsefet kerestem fel, aki a csemői Jawa Múzeum alapítója és közel 20 éve foglalkozik veterán motorokkal. A régi kapcsolat és a motorrégiségek iránti közös érdeklődés eredményeként megszületett a döntés, hogy a Maróti család birtokába került Jawa kollekciót visszavásároljam. A szalon létrejöttében nagy segítséget jelenetett anyacégünk az Autoflex Knott Kft. és H. Szabó Sándor igazgatónak, barátomnak lelkes támogatása.

Az értékes darabok bemutatására a ceglédi Külső Kátai úti létesítményt, az egykori Ford kereskedést szemeltem ki. A szalon emeleti részén rendeztük be az állandó kiállítást, a földszinten pedig azok a járművek kerülnek elhelyezésre, amelyek kereskedelmi céllal lesznek kiállítva. Műhelyünkben ezeket szándékozzuk felújítani, javítani, festeni, a vállalkozásunkban minőségi munkát végző szakemberekkel. A felújított motorkerékpárokat szeretnénk értékesíteni, akár hagyatékból, kidobásra szánt, megunt járművek megvásárlásával is foglalkozunk. A hely adottságainak keretében akár bizományosi adás-vétellel is bővítjük a szolgáltatásainkat az igényeknek megfelelően.

A Veterán Jármű Szalont azzal a céllal alapítottuk meg, hogy bekapcsolódjunk abba a folyamatba, amely múltunk megőrzését és eszmei értékeinek átadását szolgálja a következő generációknak. Ezért folyamatosan frissíteni szándékozzuk a kiállítás tárgyait. Félévente egy-egy újabb kollekciót hozunk be, és bízunk abban is, hogy magángyűjtők is szívesen csatlakoznak majd a kezdeményezéshez. 

Szeretnénk a szalon jellegét és alkalmasságát arra is felhasználni, hogy a veterán járművek szerelmeseinek közösségi teret, szellemi műhelyt jelentsen, klubéletnek adjon otthont, ahol a hasonló érdeklődésű tagok megtalálják azt a hangulatot és miliőt, amit keresnek.

A gyűjteményt megtekinteni, a későbbiek folyamán előzetes bejelentkezés alapján lehet. Jelentkezni Fenyves Attila szalonvezetőnél, a 06/70 409-6236 telefonszámon lehetséges. További információkat a www.veteranszalon.hu oldalon olvashatnak.

Kővári Pál alapító, tulajdonos


A Ceglédi Panoráma legfrissebb lapszáma a címlapképre kattintva lapozható!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...