10.5 C
Cegléd
2026. április 9. csütörtök
spot_img

Vigyázat, besurranó tolvajok!

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten – 2014. szeptember 29. és 2014. október 5. közötti időszakban – 7 közlekedési baleset történt, melyből 5 esetben anyagi kár keletkezett. Ezeknél az eseteknél a baleset részesei megegyeztek.  Két közlekedési baleset következtében– az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedtek a személyek, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. Ezekben az esetekben szabálysértési eljárás indult a Ceglédi Rendőrkapitányságon. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság- Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 2013-ban kísérleti jelleggel indította el a „SuliMoped” elnevezésű programot, mely idén Pest megyében egy abonyi általános iskolában folytatódik. A program tantervi órakereten kívül, elektronikus oktatási módszerek (e-learning) és részben szimulátorok alkalmazásával, az Országos Rendőr-főkapitányság- Országos Balesetmegelőzési Bizottságának szakmai és anyagi támogatásával valósult meg. A program célja, hogy -¬ a lehetőségekhez mérten – minél több általános iskolás diák rendelkezzen segédmotoros kerékpár vezetői engedéllyel. 

Az ősz beköszöntével gyakrabban fogjuk emlegetni a látni és látszani szókapcsolatot. A fényvisszaverő ruházat, karszalag, matrica láthatóvá tesz, megvédhet az utakon. Lakott területen kívül mind a kerékpárosoknak, mind a gyalogosoknak éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő ruházatot kell viselni. Ezek nem helyettesíthetik a világítóberendezést, de növelik a láthatóságot, ezzel együtt a biztonságot. A fényvisszaverő eszközök és öltözék viselete, valamint a jól működő világítás esetén a gyalogosok és a kerékpárosok sötétben is jól láthatóvá válnak.   

A Ceglédi Rendőrkapitányság kéri a közlekedőket, hogy nagy figyelemmel, fokozott óvatossággal vegyenek részt a közúti forgalomban!  Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...