23.1 C
Cegléd
2023. szeptember 23. szombat
spot_img

Családbarát a Hotel Aquarell

Október 13-án hivatalosan is elnyerte a családbarát szálláshely minősítést a ceglédi Hotel Aquarell****, miután megkapta a KidsOasis – minősített családbarát szálláshelyek négy szélforgós minősítését. 

– A ceglédi hotel számára mindig is kiemelt fontosságúak voltak a kisgyermekes családok igényei, de a minősítés újabb mérföldkövet jelent szállodánk életében. – nyilatkozta Boldizsár Zoltán, a Service4You tulajdonosa. – Az Aquarell-ben több gyermekes családokat érintő újítást vezettünk be. A hotel éttermében kialakításra került, kifejezetten a gyermekek részére egy svédasztal, amelyről válogathatnak a számukra készült finomságok közül. Kihelyeztünk olyan eszközöket, melyek nagyban megkönnyítik a gyermekek ellátását; többek között mikrohullámú sütőt, cumisüveg melegítőt és vízforralót, illetve elindítottuk a gyermek étlapunkat. A MóKaland játszóházban megnyitottuk a Baba-Mama szobát, továbbá egy mozi szobát is, ahol a klasszikusok mellett, a gyermekek kedvenc meséit tűzzük műsorra. A szobákban is bővítettük a gyermekbarát eszközök körét, így azok a szülők minden elvárásának megfelelnek. 


Fotó (balról jobbra): Legény Nikolett, az audit program koordinátora, Lendvai Hajnalka a MóKaland szakmai vezetője.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...