9.4 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Máltáról a Mezgázban

Október 14-én a Török János Szakközép és Szakképző Iskola Gida-hetének vendége volt Volter Etelka, a Kossuth Gimnázium tanára. A Mezgáz egy hetes rendezvényén minden nap bemutatkozik egy-egy elsős osztály, valamint érdekes előadásokat hallhatnak a tanulók, pénteken pedig vetélkedő zárja a hetet.

Volter Etelka egy éves máltai tartózkodásának emlékeiről mesélt a diákoknak, ahol végiglátogatta és fotózta a Gozó szigetet, és kulturális életét. „A zenei élet irigylésre méltó. Minden településnek van saját fúvószenekara, több színvonalas énekkar működik, fesztiválokat rendeznek, sok külföldi, főleg angliai előadót hívnak. És akkor még az egyházi ünnepekről nem is beszéltünk. Volt esemény bőven, és a fényképezőgépet szinte mindig magamnál tartottam. Nagy élményem volt, amikor a Times of Malta riportere megállított egyszer az utcán és megkérdezte, hogy melyik újságnak dolgozom. Sokszor tudatosan jártam az utcákat, kifejezetten „vadásztam” a jellemző utcaképeket, épületeket, erkélyeket, kopogtatókat, házfeliratokat, amik a házszámokat helyettesítik. Sok helyen látni az épületek falába helyezett nyitott vagy zárt fülkéket különböző szentek szobraival. Szerettem a piacra járni, sok képet készítettem ott is, de a zöldségesről, a halasról, a kocsmában üldögélőkről, a sziesztázókról is.”

Az év során mintegy 8000 képet készített a máltaiak életéről, épített és természeti szépségeikből. Az értékes képanyag látható volt már a Városi Könyvtárban, és kiállításra került a Gimnáziumban is. Most a diákok láthattak a legszebb képekből válogatást. 

Fotó: Kisfaludi István

Kozma Lilla interjúja Volter Etelkával az utazásról itt…

Válogatás a fotókból…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...