19 C
Cegléd
2023. szeptember 23. szombat
spot_img

Féltékenységből szúrta hasba

Cegléden forgatott a TV2 stábja arról az esetről, melyben féltékenységből hasba szúrta élettársát egy 41 éves férfi. A szomszédok szerint a pár az utóbbi időben sokat veszekedett, mert a férfi azt feltételezte, hogy szerelme megcsalja. Néhány napja vita közben a férfi felkapott egy konyhakést és közölte az asszonnyal, hogy megöli. Üvöltözni, majd verekedni kezdtek és a férfi végül hasba szúrta a nőt. A késelőt letartóztatták, a nő az intenzíven van.

A police.hu információi szerint a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat eljárást testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Imre ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. október 12-én az esti órákban ceglédi otthonukban összeszólalkozott az élettársával, akit azzal fenyegetett meg, hogy le fogja szúrni. Ezt követően a gyanúsított kiment a konyhába, magához vett egy kést és azzal rátámadt a nőre. A sértett először el tudta hárítani a szúrást, ellökte magától. Imrét, azonban a férfi újra megtámadta és egy alkalommal hasba szúrta. A dulakodás közben a gyanúsított többször kijelentette, hogy megöli a nőt. A sértett a bántalmazás következtében kórházi ellátást igénylő sérülést szenvedett.
A ceglédi rendőrök – a bejelentést követően – a helyszínen elfogták. Imrét, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. október 15-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. A gyanúsított ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – szakértők bevonásával a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

A képen a TV2 stábja faggatja az egyik szomszédot. (Fotó: Krizsán Ervin)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...