25.3 C
Cegléd
2023. szeptember 22. péntek
spot_img

Új ciklus, új elnök

A helyi önkormányzatok választásának végeredménye alapján október 21-én megtartotta alakuló ülését Pest Megye Közgyűlése. A megválasztott 43 képviselő az alakuló ülésen átvette mandátumát, letették az esküt, és megválasztották az új megyei közgyűlés tisztségviselőit.Pest Megye Közgyűlése a jelenlévő képviselők 39 szavazatával Szabó Istvánt választották meg a közgyűlés elnökének. Szabó István 2009 és 2014 között Pest Megye Közgyűlésének alelnöke volt.

Az új elnök köszöntőjében kiemelte, hogy Pest megye fontos szerepet tölt be az országban. Sokszínű, kultúrájában gazdag, de igen nagyok a különbségek az egyes települések ereje és lehetőségei között. Majd úgy fogalmazott: “a múlt megmutatta, hogy csak együtt lehetünk sikeresek és ehhez minden képviselő támogatására szükség van.” A Pest Megyei Területi Választási Bizottság elnöke, dr. Kenéz Tibor beszámolt az október 12-én tartott önkormányzati választás eredményéről: a Fidesz-KDNP 23, a Jobbik 8, az MSZP 5, a DK 4, az LMP 3 mandátumot szerzett a 43 tagú közgyűlésben. A beszámolót követően a képviselők letették az esküt, majd titkos szavazással megválasztották Pest Megye Közgyűlésének elnökét, és két főállású alelnökeit, Wentzel Ferenc és Szerenka Tibor képviselőket. A pártok delegáltjai szavaztak a bizottságok elnökeiről és tagjairól is. Az alakuló ülésen részt vett dr. Szűcs Lajos korábbi elnök is, aki 8 éven át vezette Pest Megye Közgyűlését, valamint 2010 óta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségét. Elnöksége alatt került sor az önkormányzati rendszer újjászervezésére, és a megyei önkormányzatok új szerepkörének kialakítására. Szűcs Lajost 2014. áprilisában Pest megye 7. sz. egyéni választókerületében (Vecsés) országgyűlési képviselővé választották, mint a Fidesz-KDNP jelöltjét. Szűcs Lajos 2006 óta az Országgyűlés jegyzője, valamint az idei évtől a Költségvetési bizottság alelnöke.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...